Csillag M. Gyöngyi verses oldala

Tudom hogy vársz a híd túlsó felén, Fel csillant néha a halvány remény! Többször vélem sejtetőn látni téged, Mikor mereven nézed a messzeséget! Tudom hogy vársz, hisz úgy szerettél, Mikor aludtál is csak engem kerestél! Mikor hűvös éjszakákon az ablakban, Vártál vagy dideregtél a vaskapuban! Ma már csak emlék vagy semmi több, De sírig hordozlak, míg leszáll a köd! Én meg egy törött szárnyú madár csak, Ki már nem számolja a zord napokat! Látom hogy vársz a híd túlsó felén, Nyújtanám a két kezem, még feléd! De valami nem hagyja hogy elérjelek, Így velem maradnak a sajgó emlékek! Lassan felszáll a hídról is a nagy köd, Eltűnik a fátyol, a szememről el űzöd! Tisztán látok im' de te sehol sem jársz, Mosolyod is kicsit jött s tovább szállt! Jönnek újra csak a szürke hétköznapok, Levelet se üzenetet tőled nem kaphatok! Hiszen a fellegekben nincs pergament, Nincsen tinta sem, ahol a lét végtelen! D

Mikor elfogytak a szavak... Mikor elfogytak a szavak, Gondolataid is már vadak, Csak nézel eléd és hallgatsz. Mennél már mégis maradsz! Nem is tudod mi tart vissza, De a levét csak lelked issza. Nem vagy már boldog érzed, Mégis ha ránézel tudod véged! Valami megszakadt te benned, Hajt az eszed is el kell menned! De a szíved nem engedi mégsem, Emléked fogva tart, jó volt régen! Nem érted mi történik veletek, Nincs kedved mászni hegyeket! Kihűlt a nagy szerelmetek lángja, Hogy lehet, csak a te szíved bánja? Beszélnél róla, de nem tudod hogy, Naponta csak ezen jár a gondolatod. Érzed hogy valami van a levegőben, Mennél már, vissza nézel elmenőben. Ránézel és egy könnycsepp elindul, Látod hogy arcára fagyott a mosoly. Most ha még szólna, kérne, maradj! Még talán nem késő, mindent feladj! De Ő némán áll magába roskadtan, És már nem bízol úgy a holnapban. Látod most már, így hiába minden, K

Tán egyszer... Eljött az a nap is mikor már nem hiányzom, Magányosan forgolódom saját kis ágyamon. Nem írtál, nem hívtál már nem keresel többé, Bíztam benned szerettelek, hittem, tart örökké. Fáj hogy így ért véget de már nincs mit tenni, Tán egyszer majd, nem tudom tudlak e feledni. Szívemben őrzöm a pillanatot mit az ég adott, Szavaid, minden pillantásod szívembe ivódott. Hogy történt miért van így, soha se tudom meg, Egyszer csak nem jöttél, nem kerestél engemet. A boldog órák és percek tovaszálltak, elvesztek, Keserű szájízzel, szomorúan de ma elengedlek. Igaz a lelkem sír, a szívem fáj nagyon bevallom, De hiába minden mert nem te vagy a holnapom! Csak mégis legbelül bánt az úgy fáj de nagyon, Hogy nem szóltál eltűntél, egy váratlan napon. Nem voltak előre látható dolgok, se nem előjelek, Nem volt részünkről bántás, sértés sem előzte meg. Bár érteném, úgy megérthetném a dolgok miértjét, Tá

Darabjaim, amik … Összetörted ami nem kell magadnak, Darabjaimat, amik utánad maradtak. Többé már senki össze nem rakhatja, Szívem belül sivár, senki se lakhatja. Megcsaltál kedves, összetört az álmom, Csalódtam, pedig boldogságra vágyom. Most már tudom tőled ezt nem kapom, Nem te voltál hibás, én voltam barom! Hittem szép szavaidban, hazug csókod, De hamar lehullott végül hamis álarcod. Csalódtam mégis, hisz hittem neked én, Pedig megvoltunk mi együtt szépecskén! De jött egy másik akiért mindent eldobtál, Aki miatt te minden napot végig hazudtál! Mondhatsz már bármit, benned nem hiszek, Sajnos most már ezek után többé senkinek! Lehullott a lepel és rájöttem az álnokságra, Eljutottunk mára veled az utolsó állomásra! Mehetsz már szabadon nem kellesz ezután, Indulj a másikhoz, szedd a lábad szaporán! Felejts el örökre és ne halljak rólad semmit, Boldogítsd annak a másiknak óráit, perceit! Betelt nálam

Remények Amikor már nem találod helyed a világban, Senkivel nem beszélgetsz élsz a magányban. Arra gondolsz mit vétettél miért van a csend, Csak lelked dala ordít nem halkul el idebent. Miért van, veled mindig csak a rossz történhet, Minden nap új nap, mégis rosszul végződnek! Fájó szívvel gondolsz rá, minden egyes napra, Hiába s beismered nem vagy méltó a feladatra! Elbújsz hát a világ elől, ne lássák mennyire fáj, Nincs esélyed, a jó útra valamikor visszatalálj! Nincs már senki akiben letedd az elveszett hited, Hogy valamikor jobb lesz már senkinek se hiszed! Tombol legbelül a lelkedben, az elfojtott fájdalom, Nem akarsz kitárulkozni, senkiben nincs szánalom! Hiába minden, elvesztek a remények amik voltak, Már nem maradt semmi holnapra, álmaid elkoptak! Budapest. 2020. 01. 20. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm az idődet , ha olvastad a verseimet!

Az utolsó cigeretta vég ... Kiara kilépett a fürdőből és elindult a konyha felé…. Hajnali 3 óra volt még ... De nem tudott aludni … Lassan eltelik majd az idő gondolta magában és kell indulnia az irodába dolgozni ... Azt hitte minden fájdalmát és az élet mocskát is majd a fürdőben letudhatja. De még most is égett a teste a kíntól és a lelke fázósan kuporgott a testében. Gyorsan főzött magának egy kávét és idegesen rágyújtott. Hosszan szívta le a füstöt jó mélyen a tüdejébe és lassan fújta ki azt. Az agya még mindig a szombat éjszakán dohogott és nem hagyta nyugodni. Hangosan felzokogott, a könnyei újra a szemét marták , vele együtt a szívébe markolt az a hatalmas fájdalom… Újra és újra lejátszódtak benne a tegnapelőtti események , nem hagyták nyugodni őt ... Tegnapelőtt azaz szombaton, még boldogan és lázasan készülődött a bulira, amire az irodás barátnője Sára hívta meg. Főképp mert a srác is ott lesz aki nagyon tetszik neki. Ki

Nem lehet a végtelenségig valakire várni hogy majd lesz valahogy. Egy másik embernek nincs joga a te életeddel és az időddel játszani! Hallgassátok közben ezt a zenét :) Elmúlt már… Nem! Nem lehet valakire várni, végtelenségig, hogy jöhet bármi! A másiknak nincsen joga játszani a te életeddel, az idődet mulatni! Olcsó semmit mondó szavakkal, behálózva, csak reményt bókkal, adni, majd várni az örök hűséget, higgye el a másiknak a meséket! Elmúlt már, de nem lett nagy kár, Végleg összedőlt ez a kártyavár! Igaz a szívemben sivatag lett már, Talán hozzám is eljön a szép nyár! Menj utadra, te is és én is elindulok, Elmúlt már, csendben a varázslatod! Nem kell hogy újra rám találj, soha! Feledtet mindent egyszer az idő foga! Menj és kívánom légy mással boldog, Felejtsed el ami volt, ezt a kis dolgot! A szívemben minden fagyos lett most, Mi soha nem fogunk alkotni egypárost! Elmúlt már, az óra is csendben ketyeg, Igaz bár

Ébredjél még fel... Egyedül bolyongok e zord világban, Eltűnődök még néha hol is hibáztam. Fáradt lábaimmal kicsit meg meg állok, Nem értem meg, már ezt a nagy világot! Elnézek a messze távolba, de homályos, Nem látom tisztán, de minden ragályos! Pusztítja az ember önmagát és a hazáját, Szeretet nincs, utálja már a saját rokonát! Emberi érzések kihaltak, nincs empátia, A jobb és szebb életre sincsen garancia! Mindenki magának él, nincsen törődés, A minden napokban soknál van őrlődés! Az ember csak hajszolja magát a pénzért, De kérdezem, egy ember élete mennyit ér? Hiába élet ha boldogság, szeretet nincsen, Lehet sok pénzed, de nem lehet kincsed! Kincs mit szívedben hordhatnál elveszett, Már rég kihalt belőle az emberi szeretet! Megkövült szívek és fáradt lelkek égnek, Mi maradt az utókornak a nemzedéknek? Emberek közönyösen lépnek át egymáson, Vannak kik boldogok, csak másnak ártson! Kérdem én az égtől miért van e gonoszság?

Fáj minden szó... Fáj minden szó, ami szádból tőr felém, Szavaid megölnek, az ideg jön belém! Minden percedben, bántasz és kínzol, Szeretsz mondod, de a szavad gyilkol! Belehalok, ha mindig engemet vádolsz, Nem kellek, mégis magadhoz láncolsz! Engedj utamra, nem vagyok így boldog, Vesd másra ki, ezt a kő kemény horgod! Ne szólj hozzám, ha szépet nem akarsz, Mond majd annak, akivel még kavarsz! Lebénít szinte a gyűlöleted, amit érzel, Engedj elmenni kérlek, engem békével! Nem akarok többé semmit se már én tőled, Hozd őt, a másikat, ha akarod, a szeretődet! Engedj elmenni, többé nem fogsz engem látni, Elbújok előled és a világ elöl, történhet bármi! Fájó szívem ha megbékél, talán jön helyetted más, Majd olyan, aki az én szerelmemért örökké hálás! Most kinyitom az ajtót és magam mögött beteszem, Tetszik vagy nem, mással gyógyítom a fájó lelkem! Ne szólj és ne kérd már, hogy maradjak örökké veled, Mert megmérgezted a testemben e s

Képzeletben... Ha messze is vagy, ott vagyok veled, szerelmesen lágyan fogom két kezed. Szívemnek dobbanása csak érted szól, hű szerelmem tán érzed te is távolból? Képzeletben ez a szív körül ölel téged, próbálja majd enyhíteni a szenvedésed! Ha akarod majd álmaidban veled leszek, óvlak majd örökké és hűen megvédelek! Esténként ajkadra csókolom az álmom, megsúgom néked, szerelmedre vágyom. Ajkad lassan megnyílik és vissza csókol, ölelésem elfogadod és sohase tiltakozol! Oly messze vagy kedvesem mégis közel, hiszen benne vagy szívemben ott létezel! Szerelmetes szívem csak érted dobban, messze vagy de szeretlek, egyre jobban! Te vagy az én legszebb vágyam, álmom, nem szerettem még így senkit e világon! Őrizd meg szemedben szeretetem lángját, a szerelem oltárán áldozzunk egy fáklyát! Ha itt leszel kedves megmutatom néked, mennyire tud e szív szeretni majd téged! Addig is álmodom és álmodj rólam te is, meglásd boldogságunk e

Halálos csók… ( Egy férfi fájdalma ) Belehaltam, mikor elmondtad énnekem, Napjaid számlálva vannak, kész végem! Még nem fogtam fel, hogy lassan elmész, Nem vagy már oly erős és nem is remélsz! A haláloskór legyőz, már nem is ellenkezel, Mi lesz nélküled? Mi lesz az én életemmel? Sajgó lelkemmel ölellek és örökké akarlak, Nyomatékot adva a kimondatlan szavaknak! Csak belül emészt a fájdalom, hogy elmész, Lelked, lelkemben, szíved a szívemben vész! Én is belehalok akkor, ha elvesz tőlem az ég, Nem bírok én élni nélküled, már nagyon rég! Halálos csók amit adhatok, de megöl a bánat, Nem így terveztem, hanem a fejedre fátylat! De akarlak, szeretlek és elveszlek én mégis, Ha oltárnál a halálos csókodat kapom, így is! Zokogva kértelek, légy a feleségem örökre, Mielőtt elvinnének tőlem, nagyon messzire! Sírva mondtál igent, pedig tudtad vesztettél, De legalább egy fájó szívet boldoggá tettél! Eljött a nap és az oltár előtt megcsókolta

Nem bízol... Amikor épp darabokra hullik a szíved, És belehalsz a fájdalmadba úgy érzed. De a rra vágysz hogy tűnjön el nyomban, Lüktetőn élesen fáj , a szíveddel dobban. Szorító, szinte megsemmisítő érzéssel, R ád tőr és nincs más hátra, van bőgés! Nem segít semmi, hiába minden könny, J ön a fájdalom, hogy végleg legyőzzön! Akkor te átöleled a fájdalmadat, őrzöd, De ö ssze roppansz a súlya alatt, érzed. Áldozattá váltál, a szíved már széthullt, Becsaptak tégedet, elhagytak gonoszul! Próbálsz nem gondolni rá, de veled van, Este mikor lefekszel, forgolódsz álmatlan. Kisért és belül emészt, magadban őrlődsz, Tudod ha nem enged el az érzés, összetörsz! Azt hitted, ennél sokkal keményebb leszel, De nem tudsz küszködni hulló könnyeiddel! Aztán hogy idő megy, a könnyeid elapadnak, De a fájdalmaid, azok még is szét szakítanak! Padlót fogtál valld be magadnak, nem hitted, Nem gondoltad volna, csak álmaidat kerget t ed! A lét fá

Öröm vagy bánat... Éld az életedet, ameddig lehet , Sose tudni, holnap mit tehetsz. Örülj mindig a mának ne búsulj, Mindig sokat mosolyogj, vidulj! Ne feledd el soha, az élet ajándék, Nem egy kegyetlen és véres játék! Az ember boldogságra, jóra született, Ne fogadd el, ha nem olyan az életed. Tárd ki a szívedet erre a csodás világra, Érezd szívben a szeretetet, ahogy átjárja! Szeresd a világot, mert aki azt szereti, Azt isten is óvja, mert vágyát teljesíti. Történjék bármi ne lázadj, csak szeress, Szíved legyen mindig vidám és nevess! A bűnt és haragot nem isten adta neked, Te tégy azért, ki ezt szívedből kiűzheted! Mit tehetsz azzal, ki rossz mégis veled? Kerüld ki, ne vágj vissza, nem teheted! Neki majd vissza vág az élet nemsokára, Nem te fogsz majd, hanem ő esik pofára! Minden rossz vissza száll mindenkire, Te ne segítsél haragudni soha senkire! Élj tiszta szívvel, hisz egy életed van, Ne a rosszat, jót találd meg

Szerelmes szív Amikor két szemedbe belenézek, Belülről olyan sok furcsát érzek. Oly lágyan simogat a pillantásod, Érzem minden szív dobbanásod. Forrón izzik köztünk a vágyunk, Felhőkben úszik a boldogságunk. Szerelmes szívem te érted remeg, Ajkam sóhajtva csókodért rebeg. Ajkad az ajkammal egybe kelve, Mámorban kúszik a fellegekbe. Oly tisztán szeretni, lehet vétek, De a szerelmes szív nem kérdez. Szerelem vak és néha meggyötör, De ennél nincsen szebb gyönyör. Ezt az egyet sohase tervezi senki, A szerelmet ki kell ám érdemelni. Mikor jön nem kérdezi meg tőled, Hogy beleegyezel e s megengeded. Ámor nyila pont a te szívedbe tőr, Ha pedig csalódsz, még meg is öl! Oly sokat, nagyot csalódtál már, De te még bízol a boldogság vár. A kétely, néha még elkap téged, Viszont szeretni soha sem vétek. Jöjj szeress ameddig csak lehet, Öleld ezt az elgyötört lelkemet. Ki csak téged képes újra szeretni, A

Lovacskák Szilajul vágtat egy lovas csorda, Egyenesen lovagolnak le a tóra. Szél lobogtatja a csodás sörényük, Megtorpannak ha mennek feléjük. Van köztük fehér, fekete és tarka, Sok sok gyönyörű szép lovacska. Szabadnak születtek és vadlovak, Amit ember meg nem lovagolhat! Ahogy vágtat a ménes, föld remeg, Néha meg állnak egy egy hentereg. A ménes mellett csikók szaladgálnak, Kancáknak büszkesége és a nyájnak! A vezetőjük egy csodás fekete mén, Aki vezeti őket az erdő végtelenjén. Kicsiket soha nem hagyják el s védik, Ha veszély közeledik azt ők megérzik. Csodálatos lények, mind összetartóak, Család centrikusak, hűségesek a lovak! Legszebb állatfaj ami a földön létezik, Nem hiába emberek is nagyon szeretik. Aki lovakat tart, és a szívét elrabolták, Az ő életét mindenben megváltoztatják. Ló egy nagyon nemes állat, tisztelni kell, Tudnak azonosulni minden érintéseddel. Ha ideges csak lágyan megsimogatod őt, Te jel

Látsz, de vak vagy... Nem születtél vaknak, De szemeid nem látnak! Nem látod meg a dolgod, Ami e világra téged hozott! Segíteni emberen ha éhes, Szótlan elmenni az vétkes! Ember attól ember ha érez, Nem a gyűlölettel mérgez ! Fásult embereket látok csak, Kik nem vakok de nem látnak! Elmennek némán gondjaikkal, Nem törődnek már másokkal! Nincsen a földön semmi jóság, Belerúgni másokba vagányság, De van bizony a másik oldalon, Hisz lopnak és ölnek gonoszon Ki lát szemeivel igazán az tudja, Hogy a jó, a rosszat megbosszulja, Majd mindenki megfizet egyszer, Nem kétséges milyen a rendszer! Az életet nagy kanállal eszed, Inkább homokba dugod a fejed, Azt hiszed már ha nem látnak, Nem lesz rád szüksége a világnak! Látsz, de vak vagy nem látod a rosszat, Amivel az emberek naponta harcolnak. Kiveszett minden érzés az emberekből, Eltűnt a jóság is már régen a szívekből! Hát láss ember és érezz