Egy elkésett randevú

Egy ifjú ki nem találja világba helyét,

De szíve helyén s nem veszíti el fejét.

Tanul és mellette dolgozik, nem rest,

Minden tantárgyából gyártja a jelest.

Munkájára oda figyel precízen végzi,

Sokat kell tanulnia, nehéz a suli érzi.

De nem veszti el bizodalmát sohase,

Minden nap a fejét fáradtan teszi le.

Jött egy nap, megismert egy költőt,

Szereti a verseket, rég ő is költött!

Nő motiválja és ez nagyon tetszik,

A fiú pedig attól tart, mégis veszít!

Fél hogy olyan asszonyba szeretett,

Aki kora miatt csak barátja lehetett.

Nem adja fel, s ír neki tisztelettel,

Szavaival kedveskedik szeretettel.

A kérdés a fejébe, mi nem hagyja,

Ha randevúznak, lesz e vízhangja?

Több lesz e a viszony a barátságnál?

Vagy meg kell e állnia, egy határnál?

Ha megismeri a nőt, tudja e szeretni?

És a nő is vajon majd viszont szereti?

Felzaklatta ez a dolog rendesen a fiút,

De kíváncsian várja majd a randevút!

Bizony ez a randevú soha nem jött el,

Az élet beleszólt és szórta két kézzel!

Fiú titkos vágya mára nem teljesülhet,

A nő egy csendes délután, megpihent!

Lehunyta szemét örökre, már nem írhat,

Fiúnak nem maradt más, csak a sírhant.

Fájdalom járta át, az ifjú bánatos szívét,

Az idő, talán majd letörli a bús könnyét.

Budapest. 2020. 11. 22.

Saját szerzemény,szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm a verseimre szánt idődet!