Nézem...
Nézem... Nézem, látom a szép csendes tengert, Isten miért bünteti az őszinte embert, Közben könnyeim folynak le arcomon, Arra gondolok, ki segít majd harcomon. Palástolom, hogy néha úgy fáj a lelkem, Isten, miért kell mindenért szenvednem, Ez a világ már érzem, nem az én világom, Nem jó itt nekem, tudom már és jól látom. Csendben nézlek még, te mélységes tenger, Talán elindulok, mert érzem mennem kell, Víz fölé hajolok és ohh mily idegent látok, Nem ismerlek ki vagy, menj el csúnya átok . Boldog vagyok? Nem! Rég nem én vagyok, Most szólnak értem máris az égi harangok. Tudom valami meghalt nagyon is bennem, Egyre sivárabb még betegebb lett a lelkem. Azt hiszem nincs már erőm nincs tovább, Nincs már aki biztatna arra, van folytatás. Elfogyott az utolsó reményem e világban, Már nem hiszek emberben sem, se imában. Nézlek, látlak talán még a félhomályban, Nem gondolok semmire e koponyám