Csillag M. Gyöngyi verses oldala

    Barát vagy s szerető... Te vagy a kedves, kedvenc mindenek felett, Ha belenézel szemembe s kacsintasz egyet. Nevetünk sírunk és együtt bolondozunk rég, Vad éjszakán, hűvös hajnalon bulizunk még. Barát vagy, s szerető ki nem hagy el sohasem, Az életben a minden, ezt neked nem feledem. Ha bánat szorítja szívemet, te mindig itt vagy, Vígság, nevetés a bolondság soha el nem hagy. Te vagy nekem a legjobb barátom e világon, A szeretőm, akit ha kell holtomig de imádom. Az élet rögös útján is kéz a kézben haladunk, Tudjuk az élet nehéz, de egymásnak vagyunk. Az élet lehet túl kegyes, vagy lehet kegyetlen, Tudom én s tudod te is, én vagyok az egyetlen. Aki ha kell neked legeslegjobb barátod leszek, Ha szeretni vágyol én szeretetből a tiéd teszek. Ismered a szívem és az érzékenyen jó lelkem, Ismersz már, tudod mi jót s mi rosszat tettem. Nincsenek titkaink, semmit el nem hallgatunk, Egymás nélkül se élhetünk, meg se hallhatunk! Hát ilyen e

  Békesség, boldogság A távolban tüzes vérvörös az ég alja, Bíborba öltözött az őszi fák lombja. Minden egyes nap én megcsodálom, Színpompájával legszebb a világon. Kecsesen karcsú fák lombkoronája, Várják a szelet, felkérje őket táncra. Alattuk sétálva, ember megcsodálja, Elkísérik a zizegő levelek suttogása. Békesség és nyugalom árad a fákból, És várja az ember kimenjen a házból. Amit nyújt az erdő csendje, az csoda, Nyugodt leszel, feszültséget feloldja. Erdőben sétálva meg meg állsz néha, Mikor úgy érzed elszakad az a cérna. Megnyugtat erőt ad, értelmet a létnek, Mindig várod azt vége legyen a hétnek. Hétvége tudod már jól, csak a te napod, Addig is pihensz, dolgod halaszthatod. Fák között járva leled meg önmagadat, Nyugalom árad, engedd el a bánatodat. Ne fájjon a rossz szó s ne fájjon semmi, Az életet élni kell, s nem hagyni veszni. Fák alatt találd meg, saját boldogságod, Mosolyoddal tedd boldoggá, a világod! Legyen békess

Hova tűnt... Hova tűnt az a fergeteges szerelem, Miben éltünk szerelmesen odafenn. Az érzéseim tengerében vak voltam, Végtelen szomorúságba bele haltam. Hova tűnt az az érző csupa szív ember, Kibe egykoron réges rég beleszerettem. Eltűnt már, köddé vált s én nem találom, Olyan már nekem, mint egy rossz álom! Hova tűnt az az érzés mit e szív táplált, Régen szerettél és a szemed is csodált! Imádtad mosolyom és csak én voltam, Mondtad, éltedbe boldogságot hoztam! Őrülten szerettél együtt nevetni velem, Addig hódítottál míg beléd nem estem! És most hova tűnt, már nem érzem rég, Nincsen benned semmi jó s kedvesség! Hova tűnt a tűz, szemedből a szenvedély, Már más jár a fejedbe, tán hogy lecserélj. Csalódtam benned én s már tisztán látom, Összedőlt ezúttal minden vágyam, álmom! Ha egyszer újra indíthatnám az első napot, Meg meg állítanám én újra azt a pillanatot. Nem feledni, miért álltunk meg a múltban, Hova tűnt a józan ész, de ebből