Csillag M. Gyöngyi verses oldala

TALÁN EGYSZER … Boldogsággal ha meghinti az életed valaki , Félő kívánság csak , amit csak te találtál ki . Talán egyszer eljön értem is a boldogság , Ha majd rám talál …de ez csak kívánság ! A lelkem bízony szárnyalni fog és táncot jár , Az én szívembe talán újra vissza tér az a nyár ! Amely elment akkor veled , mikor itt hagytál engem ! Azóta búsak a napjaim , az óráim ,ohh vérzik a szívem ! És jött valaki aki próbált szeretni , felvidítani , De lelkem sebei csak nem akartak begyógyulni ! Pedig Ő értem mindent megtett nem is értem , Hogyan is lehet feldolgozni ezt az életben ! Ahogy jött úgy el is távozott , bár sejtettem , A szívem fáj nagyon , ez is kész rejtelem . Akartam is meg nem is , bár még túl korai , A hegek bennem égnek , erősek az idő fogai ! A múlt nem vész el , csak halványúl olykor , De talán egyszer , majd én is leszek boldog ! A szívem sajog és zakatól már rég , vágyódom , De lelkemben it

Az én hajóm is kiköt egyszer , majd megnyugszok , Ha a világ gondjaira mindig kevesebbet gondolok . Eljött az az idő , mikor az Én napom beiktassam , Mikor a létem és gondolataimat én irányíthassam ! Bármerre is jártam e világban , Sok jót nem láttam mostanában , Nagyon felborult e világrend , Nem törödömség most a trend ! Az én hajóm is kiköt majd egyszer , és megállok , Szét nézek a világban újra , szomorú amit látok , Az élet tengerén , a nagy halak maradnak fenn , Akik nem tudnak úszni , a létük sajnos védtelen ! Odáig fajult a világ , hogy a szegénynek , betegnek nincs , semmi segítség , de még alamizsna sem jár így enni sincs ! Az emberi érzés már nem sok embernek adatik , ezt nem tanítják , Csupán nyitott szemmel és füllel kell járnod , bármerre járjál ! Az én hajóm is kiköt majd egyszer , akkor majd kiszállok , Ha megtehetném magammal vinném ezt az egész világot , Egy jobb és élhetőbb világban szállnék c

Honnan is tudhatnád , milyen az a szerelem , Ami csak hív , megbabonáz és aztán leteper ! Mikor vad szenvedélyek a hatalmukba kerítenek , És a pokol tüzes kínja tartja fogságba a testedet ! Amikor Ámor íjának tüzes nyila , Beletrafál és betalálja a szívedet ! Cseppenként mérgezi meg a napjaidat , Hiába érzed szívedben ezt a szerelmet ! Érzed hogy nem teheted , bár mégis megteszed , Végül ez lesz neked , majd a szörnyű végzeted ! Lándzsaként hasítja a kín belülről ketté a testedet , Vulkáni erővel tőr ki belőle a reménytelen szeretet ! Honnan is tudhatnád , milyen az a szerelem , Melyik szerelem pokla , a mennyek oltárán! Meggyalázza , kíntól vonagló testedet és lelkedet! Gyötrően marcangolja darabokra a fájó szívedet ! Hiú reményed , szertefoszlott álmaidban keresed , Nem találod azt úgy sem , ami már régen elveszett ! Gyötrő vallomással hangtalanul az égbe kiáltod , Minden szava , minden tette merő hazugság volt ! Honnan is tudhatnád Te azt , milyen

Add oda a jussom elmegyek én innen, Mondja a fiú az apjának , görcsössen ! Apa a fiára néz , szemével könyörög , Fiam , Te itt vagy itthon itt az otthonod ! Fiú megkapja az apját , add ide a pénzt ! Mit tehet szegény pára , a fiú célt ért ! Köszönés nélkül , úgy viharzott el a fiú , Az agyában apja ellen forrt a bosszú . De hogy miért ? Mi is történt valójában ? Az anya ott fekszik a koporsójában . Több éves hosszú betegség után , Egy szó nélkül , eltávozott egy délután ! A fiú szentül hitte hogy apja miatt történt , Most pedig bosszúból elment töle tüstént ! Mit tehetett volna szegény apa bánatában ? A pohár fenekére nézett egyfolytában ! Évekig egyedűl élt az ember kínzó gyászában , Mig nem egyszer a fia is haza tért lóhalálában , Apa nem kérdett semmit , örült hogy újra , Haza tért egyetlen egy szeretett felnőtt fia . Az apa nem mondta el neki mennyire beteg , Námán tűrte a szívében fájdalmas sebeket , Míg a fiú még min

                       Csodás világ !     Képzeld el , hogy fogom álmodban kezed , szép lassan vezetlek , hunyd be a szemed ! Lassan megyünk én addig elmesélem , hol járunk , mit látunk , mily szépségben ! Az út amin haladunk , tele fákkal , a fák pedig vörös bársony virággal . Egy szikla pereméről ömlik a tóba egy vízesés , mely lágyan mogorva ! De nem heves , nem örülten hömpölyög , csak lassan hullik alá és nem menydörög ! A virágok oly bársonyossak , mint egy piros plüss , halld az erdő szavát , mily derűs , napos idesüss ! Ne félj , fogom kezed , vezetlek , nem érhet baj , minden lépésed kicsi reccsenése , kisebb moraj ! Az erdő és a völgy mintha eggyek lennének , mint mikor az erdőben szerelmeskednének ! Visszhangzik az erdő , kis majmok kacajától , az elefánt léptei mintha főldből tőrnének elő ! Tigrisek , leopárdok elhussannak melletünk , ne félj álmodunk mindketten , csak mennyünk ! Feljebb a madarak csicseregnek , ohhh de szép , itt a fehér sirály s kék l

Néma víztükör Egyedűl állok e sötét viharos ég alatt , Neved kiáltom , várom hogy meghald . Nem azt várom , hogy eljöjjél onnan hozzám , Csak bizonyosságot , hogy gondolsz néha rám ! Tudom a halál nem végső állomás , De van mikor eljön egy egy látomás. Ilyenkor látom hogy ott vagy a csillagok közt, Ragyogó szinekbe burkolózva , a felhők fölött . Tudod hogy mennyire hiányzol , még sem szólsz , Nap mint nap hiába suttogom a neved sok százszor ! Kedvenc kendődet szorongatom csupán , ez maradt már , Tudom , elkell engedjelek ,várnak Istenországában odaát ! Csupán csak annyit kérdeznék hogy , meg vársz e majd , Mire az én utam is véget ér ? Nem lesz mi igazán hajt ? Békésen testem álomba szenderűl , a lelkem hozzád menekűl . De a néma víztükör csendes marad , senki nem válaszol végűl . A kendődet kikapja a szél a kezemből és táncot járva elöttem, Utána nyúlok én , de már nem érem el , messze elszáll tőlem ! Karjaim lehullnak , nincs