Csillag M. Gyöngyi verses oldala

  Irígység, gonoszság Ugyan már! Azt hiszed lassacskán, Király vagy? Te az élet színpadán? Irigy gondolatok törnek rád olykor, Ki jobban játszik, nem vét sokszor! Kárörvendő és gonosz gondolatok, Mérgeznek belülről s gondolhatod, Mikor másnak jobban megy a sora, Mikor a másiknak bővebb a lakoma. Átkozódol szidsz bűntelen másokat, Hogy ne legyen jobb vigye a kárhozat. Mocskos szád öblíted nem akaratlan, Belsőd az életre most már alkalmatlan. Valld be most, istennek hátat fordítva , A gonosz mindig előjön benned ordítva. Pedig téged, senki soha, élet se bántott, Mégis gyűlölöd a hazád és a világot. Ordít belőled a gonoszság s írígység, Nem alázkodsz, inkább a fösvénység. Választod a rosszat hiszed hogy jobb, De egyszer rá jössz nem így vagy több. Mégis azt hiszed te vagy az a nyerő, Ki az ördöggel cimborál és ő a menő. Lehetsz király rossz s gonoszak között, De feljebb soha sem állhatsz jók fölött. Budapest. 2

    Barát vagy s szerető... Te vagy a kedves, kedvenc mindenek felett, Ha belenézel szemembe s kacsintasz egyet. Nevetünk sírunk és együtt bolondozunk rég, Vad éjszakán, hűvös hajnalon bulizunk még. Barát vagy, s szerető ki nem hagy el sohasem, Az életben a minden, ezt neked nem feledem. Ha bánat szorítja szívemet, te mindig itt vagy, Vígság, nevetés a bolondság soha el nem hagy. Te vagy nekem a legjobb barátom e világon, A szeretőm, akit ha kell holtomig de imádom. Az élet rögös útján is kéz a kézben haladunk, Tudjuk az élet nehéz, de egymásnak vagyunk. Az élet lehet túl kegyes, vagy lehet kegyetlen, Tudom én s tudod te is, én vagyok az egyetlen. Aki ha kell neked legeslegjobb barátod leszek, Ha szeretni vágyol én szeretetből a tiéd teszek. Ismered a szívem és az érzékenyen jó lelkem, Ismersz már, tudod mi jót s mi rosszat tettem. Nincsenek titkaink, semmit el nem hallgatunk, Egymás nélkül se élhetünk, meg se hallhatunk! Hát ilyen e

  Békesség, boldogság A távolban tüzes vérvörös az ég alja, Bíborba öltözött az őszi fák lombja. Minden egyes nap én megcsodálom, Színpompájával legszebb a világon. Kecsesen karcsú fák lombkoronája, Várják a szelet, felkérje őket táncra. Alattuk sétálva, ember megcsodálja, Elkísérik a zizegő levelek suttogása. Békesség és nyugalom árad a fákból, És várja az ember kimenjen a házból. Amit nyújt az erdő csendje, az csoda, Nyugodt leszel, feszültséget feloldja. Erdőben sétálva meg meg állsz néha, Mikor úgy érzed elszakad az a cérna. Megnyugtat erőt ad, értelmet a létnek, Mindig várod azt vége legyen a hétnek. Hétvége tudod már jól, csak a te napod, Addig is pihensz, dolgod halaszthatod. Fák között járva leled meg önmagadat, Nyugalom árad, engedd el a bánatodat. Ne fájjon a rossz szó s ne fájjon semmi, Az életet élni kell, s nem hagyni veszni. Fák alatt találd meg, saját boldogságod, Mosolyoddal tedd boldoggá, a világod! Legyen békess

Hova tűnt... Hova tűnt az a fergeteges szerelem, Miben éltünk szerelmesen odafenn. Az érzéseim tengerében vak voltam, Végtelen szomorúságba bele haltam. Hova tűnt az az érző csupa szív ember, Kibe egykoron réges rég beleszerettem. Eltűnt már, köddé vált s én nem találom, Olyan már nekem, mint egy rossz álom! Hova tűnt az az érzés mit e szív táplált, Régen szerettél és a szemed is csodált! Imádtad mosolyom és csak én voltam, Mondtad, éltedbe boldogságot hoztam! Őrülten szerettél együtt nevetni velem, Addig hódítottál míg beléd nem estem! És most hova tűnt, már nem érzem rég, Nincsen benned semmi jó s kedvesség! Hova tűnt a tűz, szemedből a szenvedély, Már más jár a fejedbe, tán hogy lecserélj. Csalódtam benned én s már tisztán látom, Összedőlt ezúttal minden vágyam, álmom! Ha egyszer újra indíthatnám az első napot, Meg meg állítanám én újra azt a pillanatot. Nem feledni, miért álltunk meg a múltban, Hova tűnt a józan ész, de ebből

  Úgy érzed... Úgy érzed elfáradt a lelked, Belátod meg kell pihenned. Szürke hétköznapok jönnek, Néha örülnél a kis csöndnek.   Hezitálsz éppen, mi is lenne, Újra indítani ha még lehetne. De ugyanaz a nap nem jő el, Néha tele vagy keserűséggel. Sokat sírtál, ha senki se látott, S elnyomtad a szomorúságod. Miközben ordítottál lelkedből, Bánat járt át s az majd megölt. Csak élni akarsz, kicsit jobban, Nem megállni, ülni a rosszban. Jönne végre már kis nyugalom, Megpihenhetnél egy alkonyon. De ez az élet soha meg nem áll, Olyan mint a percek s tovaszáll. Elmúlik sohase hozhatod vissza, Élted végét egyre közelebb hozza. Úgy érzed bele fáradtál, nincs erőd, Nem adott elég erőt már a teremtőd. És úgy érzed nem tudsz már igazán, Játszani tovább, az életed színpadán. Budapest. 2020. 10. 24. Saját szerzemény , szerzői jogok fenntartva! Változtatás nélkül osztható! Köszönöm az idődet mit a versemre szántál !

  Eltévedt szerelem Mikor van valaki ki meghódítja szíved, De ő neki más kell mégis mást szeret. Mikor szembesülsz és kiderül a titok, Megtartod ezután magadnak a titkod. Az idő halad, de őt még sem feleded, Fáj a múlt és tudod el kell engedned. És hiába akarod de nem sikerül látod, Néha álmodsz, mi elfedi a valóságot. Gyötrelmes éjszakák , futó kapcsolatok, Őt akkor sem feleded a lelkedbe ivódott. Egynap megtudod , ő is így járt a nővel, Sors keze lecsap, s te jársz emelt fővel. Te már tudod hogy milyen mást szeretni, Mikor a szerelmed nem akar észre venni. Csapta a szelet rendesen , miközben élt, Csapodár volt, küzdött más szerelméért. Ha nem tévedt volna el az a szerelmetek, Miként tudod , rég egymással élhetnétek. Te őt, ő pedig másba volt szerelmetes, Szomorú , mert az élet nem volt kegyes. Oly nehéz az élet, néha nem igazságos, Pár eltévedt szerelem, már mulatságos. A szívek törnek, lelkek sírnak kóborolva, Keresik a boldogság

Ahogy ő szeret … Amikor nincs senki se, ki szépnek lásson, Ki szívből szeressen téged és motiváljon. Akinek szemébe nézel s tudja mit is érzel, Mert te csak neki, és nem másnak létezel. Mikor eljön a nap eggyé váltok éjjelente, Föléd hajolva nevedet suttogja a füledbe. Becézget kedvesen és ölel szenvedéllyel, Boldogan adod át magadat minden éjjel. Amikor rossz álomból felébredsz ijedten, Meglátod őt majd visszafekszel csendben. Megnyugodsz hiszen nem vagy egyedül, És csillapszik a szíved ami vert veszettül. Ahogy ő szeret, úgy nem fog soha senki, Nem fogtok ti sohase délibábot kergetni. Őszinte szeretet van, szerelem a szívben, Fel nézel, mindent meglátsz a szemében. A szemében ott a szenvedély, a szerelem, Öröm ha vagy neki s becéz oly kedvesen. Szemében meg láthatod a boldogságod, Szomorú vagy, vigasztal de nem bánod. Ha eltévednél, ő mindig fogja két kezed, Vissza találj az útra s találd meg, helyed. Hiszen tudod azt, ahogy ő szeret t

  Ha Isten lennék... Míg feljön a hold, ezernyi gondolat, Gyötri és fájdítja széjjel a napomat! Megálljt intek neki, de ő nem hagyja, Az egész napomat sokszor behálózza. Ha isten lennék fognám kezed ember, Mert túlságosan sok rajtatok a teher! Gyűlölet és irigység mérgezi lelketek, Ez okozza halálát a gyarló embernek! Szeretet nincs ma már, törődés kihalt, Segély kiáltást ember, meg kell halld. De már ott tart az emberiség, nem érez, Mert már önzetlenül szeretni se képes! Baljós árnyak élnek a sötét fellegekben, Kit tud, maga mellé állít a végzetükben. Nem kell sok, hisz a rossz jobb csábító, Egyszerűbb a gonoszokhoz a meghívó! Ördög és pokol, hagyd már az embert, Élhessünk már békében és szeretettel! Ó várj ördög, ha te is fénnyel vegyülsz, Meglásd, ha majd isteni fénybe kerülsz! Tudom én, nem az lenne a büntetésed, Amit te adtál, ennek a veszett népnek! Csak szeretni kell, soha nem vétkezel, Békében éljél, az istennel és emberrel! H

  A hontalan Sokszor vagyok elhagyatott és fáradt , Kolonca lennék ennek a nagy világnak? Sokszor érzem elvesztem és belátom Hiszen már nincs nékem egy barátom. Túl sokat és sokszor veszítettem rég, Bár hittem s reméltem utolsó percig. Az élet elvette minden őrzött álmom, Utolsó harcosként vívódom e világon. Lelkem foszlányai megváltásra várva, Hisz hontalan lettem a saját hazámba. Nincs nékem semmim és senkim e földön, Az életem kín és lelkemnek csak börtön. Kitörni készül e fájó testemből a lelkem, Nem érti s fel nem foghatja mivé lettem. Fájdalom megtört s magányos a szívem, Minden dobbanása fájó sóhajtás nékem. Bár élek de értelmét nem látom s érzem, Ó szerettem hát ez lenne a nagy vétkem? De bűnhődök, vívódok miért élek mégis? Szeretni s szeretve lenni szeretnék én is. Hitem szerte foszlott mint égen a fátyol Kitagadott, hontalan lett e hazám fiából. Alamizsnán s könyörkenyéren az utcán, Koldussá lettem , testem sem a ruhám! Szí