Úgy fájnak...
Úgy fájnak... Oly nagy a föld s én kicsi vagyok, És néha úgy fájnak a gondolatok! Miért nincs már szeretet e földön? Emberi test a léleknek már börtön! Néha elgondolkodom, milyen szép, E kicsiny földön, ha van valami ép. Mit még nem tett emberi kéz tönkre, Természetnek is már hullik a könnye! Úgy fájnak azok a sebek, mit ejtenek, A földön, és amit tesznek az emberek. Tönkre teszik a természetet, egymást, Elhozzák most már a földre a romlást. Lelkem sír csak, mert hallom a földet, Hogy mennyi lelket tart el, s szörnyet. Ezeknek a lelkeknek nincs könyörület, Bántásban, irigységben lelik örömüket! Úgy fájnak a sebek, a lelkek gonoszak, Világban utat adva, a lelki nyomornak! Nincs örömünk, csak bánat e világban, Boldogságot sem találnak egymásban! Lelkemmel kiáltok az égbe! Emberek! Várjatok! Így tovább már nem mehet! Hozzatok békét, boldogságot e kis földre, Szeressétek lelketeket és egymást örökre! Védjétek azt mi maradt ebben a v