Talán...

 

 

Talán te is gondolsz rám,

Egy magányos éjszakán.

Már nem ölellek soha tán,

És most megöl a magány.

 

Talán nem feledjük a múltat,

Miután a könnyeink hulltak.

Minden elmúlt éjszakában,

A fájdalom kerít hatalmába.

 

Talán nem kellett volna mégse,

Elengedni akkor mert tán vége.

Hisz a szerelem, az úgy csak,

Nem múlik, hiába is akartad.

 

Talán van egy utolsó esélyed,

Ha mégis megbocsájt néked.

Visszatér e majd újra hozzád,

Talán újra mondja hogy imád?

 

Álmaidban már csak őt látod,

Mert ő egyetlen boldogságod.

Nélküle nem süt rád úgy a nap,

Ővele te voltál a legboldogabb.

 

De te könnyelműen elengedted,

Most is a tőrt forgatják benned.

Ma sem tudod miért tetted ezt,

Talán bízol, az élet kegyes lesz.

 

Talán még nincs veszve semmi,

Te mást úgy, nem tudsz szeretni.

Ő volt neked az életed s a minden,

Talán nem múlott el az a szerelem.

 

Budapest. 2020. 11. 09.

 

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm a versemre szánt idődet!