A hontalan
A hontalan Sokszor vagyok elhagyatott és fáradt , Kolonca lennék ennek a nagy világnak? Sokszor érzem elvesztem és belátom Hiszen már nincs nékem egy barátom. Túl sokat és sokszor veszítettem rég, Bár hittem s reméltem utolsó percig. Az élet elvette minden őrzött álmom, Utolsó harcosként vívódom e világon. Lelkem foszlányai megváltásra várva, Hisz hontalan lettem a saját hazámba. Nincs nékem semmim és senkim e földön, Az életem kín és lelkemnek csak börtön. Kitörni készül e fájó testemből a lelkem, Nem érti s fel nem foghatja mivé lettem. Fájdalom megtört s magányos a szívem, Minden dobbanása fájó sóhajtás nékem. Bár élek de értelmét nem látom s érzem, Ó szerettem hát ez lenne a nagy vétkem? De bűnhődök, vívódok miért élek mégis? Szeretni s szeretve lenni szeretnék én is. Hitem szerte foszlott mint égen a fátyol Kitagadott, hontalan lett e hazám fiából. Alamizsnán s könyörkenyéren az utcán, Koldussá lettem , testem sem a ruhám! Szí