Mikor elfogytak a szavak...
Mikor elfogytak a szavak... Mikor elfogytak a szavak, Gondolataid is már vadak, Csak nézel eléd és hallgatsz. Mennél már mégis maradsz! Nem is tudod mi tart vissza, De a levét csak lelked issza. Nem vagy már boldog érzed, Mégis ha ránézel tudod véged! Valami megszakadt te benned, Hajt az eszed is el kell menned! De a szíved nem engedi mégsem, Emléked fogva tart, jó volt régen! Nem érted mi történik veletek, Nincs kedved mászni hegyeket! Kihűlt a nagy szerelmetek lángja, Hogy lehet, csak a te szíved bánja? Beszélnél róla, de nem tudod hogy, Naponta csak ezen jár a gondolatod. Érzed hogy valami van a levegőben, Mennél már, vissza nézel elmenőben. Ránézel és egy könnycsepp elindul, Látod hogy arcára fagyott a mosoly. Most ha még szólna, kérne, maradj! Még talán nem késő, mindent feladj! De Ő némán áll magába roskadtan, És már nem bízol úgy a holnapban. Látod most már, így hiába minden, K