Csillag M. Gyöngyi verses oldala

  Azt hittem más lesz… Mikor már nincsenek szavak, Érzed még ott vannak a falak. Bele ütközöl és nincs tovább, Nem vagy bátor csak gyávább. Felidézed a csodás kezdetet, Most sajnálod már a lelkedet. Nem az én hibám vagy mégis? Nem, de talán hibáztam én is. Mi jöhet még ezután, a vágy, Hogy máskor majd meglásd. De előre soha nem tudhatod, Mik lesznek a nagy buktatók. Mondhatsz olykor már bármit, De kis fénysugár csak elcsábít. De reményt ad és majd elveszi, Az íre a pontot is csak felteszi. Azt hittem más lesz, mint a többi, Lelkedet tiporja, szívedet ledönti. Mikor már észbe kapsz késő van, Mert hitted más lesz majd naivan. Hiába minden bölcs gondolat, Ez még nem oldja a gondodat. Vártál jobb lesz, de nem jött be, Írva vagyon ez, a nagy könyvbe. Ember tervez, az isten ki végez, Hogy mit szeretnél nem kérdez. Amit a könyvébe megír úgy lesz, Ad, de hát ember vagy és vétesz. Talán belátod majd hibáztál te is,

  Bűnös vagyok… Bűnös vagyok e bűnös világban, Melyben én meg nem hátráltam. Hazudtam is, loptam, csaltam, Nem segíthet már senki rajtam. Pajzán gondolatok, uralják testem, A rossz, ördög előtt térdre estem. Minden van, mégis másra vágyom, Nem akarok jó lenni eme világon. Míg a jókat megbünteti ez az ég, Rosszak mulatoznak nagyon rég. A csalfák , hazugok élik a világuk, Jók is már haladnak csak utánuk. Ez a világ is el van kárhozva már, Ördög a pokolba vigyorogva vár. Nyaldossa fényes láng arcomat, Feladtam rossz elleni harcomat. Miért egyszerűbb rossznak lenni, Nem kell a jóért harcolni és tenni. Jóknak míg bizonyítani kell a jót, Rosszak az élvezők és habzsolók. Rossz leszek eztán én is akarom, Ha kell kint lebzselek az avaron. Nem dolgozom, semmi se érdekel, Ami lesz azt kapzsisággal érem el. Nem törődöm hisz nem a bajom, Egész nap rikácsolok mint a majom. Nem fogok senkit sem szeretni, Mert jobb is érzés né

  Élet? Éled? Mikor próbára tesz az élet, De tudod jól, nem te kéred, Életed igaz csak tiéd lehet, De a karma elégtételt vehet. Sokszor hezitálok mi lenne néha, Nem itt, nem ide születtem volna. Vajon milyen? Más ember lennék e? Vajon mely világnak lennék vendége? Gondolatom néha túl messze jár, Következő életembe vajon ki vár. Lesz e majd odaát valaki talán, Aki boldoggá tesz az élet tornácán. Lesz e ki szeret majd s nem bánt, Mert a múlt elmúlt de nagyon fájt. Vajon jön majd egy szép korszak, Búcsút mondhatok e gondoknak. Merhet e álmodni az ember még, Hiszen olyan ez a világ mint a jég. Az emberek álarc mögé bújnak, Ott hol érnek ott döfnek szúrnak. Sokszor nézek az égre kérdezem, Miért élek én vajon miért létezem. Ki és miért akarta így az életem Hisz hajnalokon egyedül ébredem. Vajon találok e értelmet holnapra Ne számítsak jóra csak rosszabbra Vajon mikor próbára tesz az élet Lesz e még valami valak

  Nem akarom...   Nem akarom hogy sírni láss, Nem te vagy benne a hibás! Alvatlan éjszakák, hosszú napok, Már oly régóta kedvetlen vagyok. Nem akarom hogy vigasztalj, Engem senki és te se sajnálj. Eltökélt hosszú a küzdelmem, Miben lassan elfogy a türelem. Nem akarom a szemembe nézz Hogy lásd nekem milyen nehéz. Nem tudom hol lelem holnapom, Nekem kell segítenem magamon. Nem akarom hogy átölelj nagyon, Nem akarok soha sírni a válladon. De néha jól jön egy kedves szó, Csak ne legyen nagyon megható. Mások erősnek vidámnak látnak, Egyes emberek gyengévé vállnak. De én érzem itt is ott is vagyok, Nem akarom de nyomot hagyok. Magamra erőltetett mosolyom, Nem árulja el saját kis gondom. Nem kell hát mindenkinek tudni, Hogy nehéz idővel versenyt futni. De ha mégis egyszer sírni látsz, Nem te és nem a világ a hibás. Én nem találtam rá az utamra, Nem készültem fel a kudarcra. Nem akarom de jó mégis átölelsz