Azt hittem más lesz…

Mikor már nincsenek szavak,

Érzed még ott vannak a falak.

Bele ütközöl és nincs tovább,

Nem vagy bátor csak gyávább.

Felidézed a csodás kezdetet,

Most sajnálod már a lelkedet.

Nem az én hibám vagy mégis?

Nem, de talán hibáztam én is.

Mi jöhet még ezután, a vágy,

Hogy máskor majd meglásd.

De előre soha nem tudhatod,

Mik lesznek a nagy buktatók.

Mondhatsz olykor már bármit,

De kis fénysugár csak elcsábít.

De reményt ad és majd elveszi,

Az íre a pontot is csak felteszi.

Azt hittem más lesz, mint a többi,

Lelkedet tiporja, szívedet ledönti.

Mikor már észbe kapsz késő van,

Mert hitted más lesz majd naivan.

Hiába minden bölcs gondolat,

Ez még nem oldja a gondodat.

Vártál jobb lesz, de nem jött be,

Írva vagyon ez, a nagy könyvbe.

Ember tervez, az isten ki végez,

Hogy mit szeretnél nem kérdez.

Amit a könyvébe megír úgy lesz,

Ad, de hát ember vagy és vétesz.

Talán belátod majd hibáztál te is,

De már a szíved sebekből vérzik.

Nincs vissza út már, csak előre,

Többé ne igyál a medve bőrére.

Budapest. 2020. 08. 08.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Köszönöm a versemre szánt idődet !