Úgy érzed...
Úgy érzed... Úgy érzed elfáradt a lelked, Belátod meg kell pihenned. Szürke hétköznapok jönnek, Néha örülnél a kis csöndnek. Hezitálsz éppen, mi is lenne, Újra indítani ha még lehetne. De ugyanaz a nap nem jő el, Néha tele vagy keserűséggel. Sokat sírtál, ha senki se látott, S elnyomtad a szomorúságod. Miközben ordítottál lelkedből, Bánat járt át s az majd megölt. Csak élni akarsz, kicsit jobban, Nem megállni, ülni a rosszban. Jönne végre már kis nyugalom, Megpihenhetnél egy alkonyon. De ez az élet soha meg nem áll, Olyan mint a percek s tovaszáll. Elmúlik sohase hozhatod vissza, Élted végét egyre közelebb hozza. Úgy érzed bele fáradtál, nincs erőd, Nem adott elég erőt már a teremtőd. És úgy érzed nem tudsz már igazán, Játszani tovább, az életed színpadán. Budapest. 2020. 10. 24. Saját szerzemény , szerzői jogok fenntartva! Változtatás nélkül osztható! Köszönöm az idődet mit a versemre szántál !