Tán egyszer...
Tán egyszer...
Eljött az a nap is
mikor már nem hiányzom,
Magányosan
forgolódom saját kis ágyamon.
Nem írtál, nem
hívtál már nem keresel többé,
Bíztam benned
szerettelek, hittem, tart örökké.
Fáj hogy így ért
véget de már nincs mit tenni,
Tán egyszer majd,
nem tudom tudlak e feledni.
Szívemben őrzöm a
pillanatot mit az ég adott,
Szavaid, minden
pillantásod szívembe ivódott.
Hogy történt miért
van így, soha se tudom meg,
Egyszer csak nem
jöttél, nem kerestél engemet.
A boldog órák és
percek tovaszálltak, elvesztek,
Keserű szájízzel,
szomorúan de ma elengedlek.
Igaz a lelkem sír,
a szívem fáj nagyon bevallom,
De hiába minden
mert nem te vagy a holnapom!
Csak mégis legbelül
bánt az úgy fáj de nagyon,
Hogy nem szóltál
eltűntél, egy váratlan napon.
Nem volt részünkről
bántás, sértés sem előzte meg.
Bár érteném, úgy
megérthetném a dolgok miértjét,
Tán egyszer majd,
vissza kapom a lelkem békéjét!
Budapest. 2020. 02.
05.
Saját szerzemény,
szerzői jogok fenntartva!
Köszönöm az
idődet ha olvastad a verseimet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése