Remények

Amikor már nem találod helyed a világban,

Senkivel nem beszélgetsz élsz a magányban.

Arra gondolsz mit vétettél miért van a csend,

Csak lelked dala ordít nem halkul el idebent.

Miért van, veled mindig csak a rossz történhet,

Minden nap új nap, mégis rosszul végződnek!

Fájó szívvel gondolsz rá, minden egyes napra,

Hiába s beismered nem vagy méltó a feladatra!

Elbújsz hát a világ elől, ne lássák mennyire fáj,

Nincs esélyed, a jó útra valamikor visszatalálj!

Nincs már senki akiben letedd az elveszett hited,

Hogy valamikor jobb lesz már senkinek se hiszed!

Tombol legbelül a lelkedben, az elfojtott fájdalom,

Nem akarsz kitárulkozni, senkiben nincs szánalom!

Hiába minden, elvesztek a remények amik voltak,

Már nem maradt semmi holnapra, álmaid elkoptak!

Budapest. 2020. 01. 20.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az idődet , ha olvastad a verseimet!