Csillag M. Gyöngyi verses oldala

Kártyavár Néha engem is elfog a félelem, Mondd kérlek szeretsz engem? Mikor belém hasít néha a kétely, Nem pont te szíved, a búvóhely! Soha nem mondod hogy szeretsz, Ha kérdem mindig csak nevetsz! Akkor én honnan is tudhatnám? De hidd el jólesne ha halhatnám! Érzem csak játszol a szívemmel, Pedig nekem is öröm ha érkezel! A bizonytalanság mégis megöl, Hiába a szép szemed megbűvöl! A szívem, lelkem nem érzi már, Noha forró testem néha hazavár! Nincs az a régi tűz a szemedben, Nem érzem vágyadat lelkedben! Rájöttem velem csak játszottál, Egy ideje nagyon megváltoztál! Ha te nem is mondod ki hogy vége, Én úgy is érzem már nincs értelme! Kérlek ezért most mégis menj el, Ne játssz többé sajgó szívemmel! Vágyok én a szeretetre de nem így, Minden találkozás csak elszomorít! Felejtsd el ezt a szívet ő nem játék, Pedig érzéseim feléd még őszinték! De hidd el én nem fogok belehalni, Bár nem akar

A halál árnyékában 1 Rész Krisztin a szüleinek egy szem lányaként látta meg a napvilágot Virginia állam egyik vidéki kisvárosában . Mikor Krisztin letette a tanulmányait, az apjától kapott egy városi kis garzonlakást. Hogy ne legyen egyedül, egyik legjobb barátnőjével Gina-val együtt költöztek vidékről fel. Együtt mentek állásinterjúra is, így egyikük éjjel a másikuk nappal dolgozott. Nagyon jól el voltak egymással és hétvégenként pedig eljártak bulizgatni. A két lányt erős barátság fűzte össze mert már gyerekkoruktól mindig együtt voltak, ezért elválaszthatatlanok lettek felnőttként is. Krisztin és Gina egy multicégnél kaptak szerződést a Favoritban, mivel vegyész mérnökként diplomázott mindkét lány… A cég kifejlesztett egy olyan szert a két lány tudásával ami a testépítőknek az izmait növeli. De potencia növelőként is alkalmazhatják majd. Egyenlőre még titokban tartották a kísérleteket, de már a sorozat gyártáson dolgoztak és f

Kárhozott a lélek Kis szobámban ülök és gondolkodom, Miként vessem ágyam hol ér hajnalom. Toll és papír mindig kéznél az ölemben, Körvonal rajzolódik bennem a fejemben. Az első sorokat leírom, az a gondolatom, Hogyan jön össze egy vers ebből nagyon! A fejemben a gondolatom össze kuszáltan, Amit írok az benne van lelkem bugyrában! Hát ítt vagyok én, csak néha elgondolkodom, Hogy leírhatom e én is minden gondolatom?? Mert fáj a szívem, emberek mindenhol félnek, Gúnyt űz velünk az ördög, elkárhozott a lélek! Ma már nem számít az ember, sem a becsület, Hiába adta Jézus az életét, oda a hit, a feszület! Még ha csak pogányok lennénk, de bűn nélkül... Az ember tettében most már a lelke is elsötétül! Ki? Kifogja azt mondani most már elég legyen, Ki fogja vezetni az embert, ím' már felébredjen? Látod ez nagyobb harc, mintha fegyverrel ölnél, Ember az ember ellen harcol csendben, döntsél! Nem, nem az ember hal bele, ne gond

Ugye hallod ... Ugye hallod a fájó lelkem üzenetét? Mikor túl sok már a hangos beszéd! Túl messze vagy s mégis oly közel, Szívembe Neked mindig van hely! Csak ne néznél olyan vádlón sokszor, Ha úgy szeretnél akkor jönnél olykor. De ha te nem akarod éljünk a mának, Nálam hiába voltak s lesznek vágyak! Ugye hallod a szívem dobbanását? Reszketve kéri már méltó jutalmát. A szív ami csak akkor lesz boldog, Szeretsz örökké, ha ezt kimondod! Ugye érzed a szívemnek lüktetését? Az őrült vágyaim kínzó remegését? Csak csendben sóhajtva míg létezem, Idő csak halad s nélküled gyötrelem! Ugye érzed a testem kínzó vágyait? Mely gúzsba köt, nem élheti álmait. Zizegő őszi falevéllel porba hullva, Soha el nem feledéssel évek múlva. Ugye hallod a lelkem gyötrő énekét? Ami hívja halkan dúdolva szerelmét! A dal mi lelkemben szól, él míg élek, De az idő gyorsan elszáll attól félek! Budapest. 2020. 03. 08. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm az idődet ha

A sorsod Volt idő mikor buktam nagyot, Mikor a sors magamra hagyott. Újra próbáltam mégis felállni, Erős voltam és jöhetett akármi! Sors megtanított, csak idő múlt, Zsenge erőmből az élet kifakult. De a lélek nem öregszik a testtel, És ő éltet így soha nem adom fel! Lesznek megoldandó feladatok, Mit az élet és a sorsom feladott. De soha nem állok meg, küzdök, Mindig belső hangomra döntök! Jöhet rossz vagy kisérthet az ördög, Belülről hallom menj és legyőzöd! Voltam fent de voltam én már lent, Tudom már mindkettőt, mit jelent! Nem látja senki, mennyi vért izzadtál, Nem látják mennyi könnyet hullattál. Nem látták a küzdelmet, a te harcodat, Nem nézték, ha könny áztatta arcodat! Csak mentél előre nem volt ki vezetne, Nem volt az se ki fáradt kezed felvegye! Nem jött senki ki átölel és biztatott volna, Kinek elmondhatod mi a szívedet nyomja! Egyedül harcoltál minden egyes percedért, Verseny

Két karodba zárva... Két karodba zárva veled, Amíg el nem jő a kikelet. Minden csókkal vágyunk, Beteljesedjen az álmunk! Csak öleljél át jó szorosan, Nem lesz bajunk kócosan, Gyorsan elrepül tova az idő, Szívünkből szerelem tőr elő. Két karodba zárva szeretlek, Imádom ha ölelsz ha érezlek. Mosolyod felmelegíti lelkem, Boldog veled minden percem! Kétely ne mérgezze lelkedet, Senki nem veheti át helyedet! Hűen szeretetben ölelj mindig, Éljünk boldogan veled a sírig! Budapest . 2020. 03. 01. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm az idődet ha olvastad a versemet!

Csak egy dal… Csak egy kedves kis dal volt, Dal mi nekünk, rólunk szólt. Míg a boldogságunk tartott, Dalunk másképp hangzott! Az élet adta rája a szöveget, Szívünk adta alá az ütemet. Neked csak egy dalt jelentett, Nekem pedig szép szerelmet! Elhagytál a dalunk átíródott, Dal szövege is megváltozott. Ritmusa és üteme más lett, Régebben szépen csengett! Most sír a dal és a szívem, Nem sejtettem, nem hittem. Oh vérző szívvel éneklem, Jobb az érzést eltemetnem! Egy dalt jelentett csak neked, Az én fájó szívemben lüktet! Egyre csak hallom belülről, Hogy sír a dal a lelkemből! Egyedül dalolom bús dalom, Többé nem számít hajnalom. Nem ölel két karod éjjelente, Érzésem a szívem eltemette! Többé nem várlak már téged, Nem voltam én elég jó néked! Elengedlek hát menjél tovább, Csak e lépésedet el ne hibázd! Csak egy dal maradt énnekem, Halkan még dúdolva lélegzem. Emléked a szívemben

Reménytelen szerelem... Mikor reménytelenül szereted, De Őt nem érdekli a te szíved! Naponta kínozza fájó lelkedet, Mikor látod elsuhan melletted! Suliba kegyetlen mégis a menő, Gyűjti a trófeákat ő nagymenő! Te meg reménytelenül szereted, Tudod csak illúziódat kergeted! Mindenki másnak csak bókolgat, Csak másnak szerelmet osztogat. Nem nyugszik és nem csillapszik, Mégis akarsz nála lenni a sokadik! Téged észre sem vesz pedig imádod, Csapongó, mégis szerelmét kívánod! Addig jár a korsó a kútra míg elbukja, Belefut ő is egyszer és majd megtudja! Nem volt szerelmes talán még sohase, Azt sem tudod még, szeretni képes e! Te mégis reménytelenül bele szerettél, Kínzott szíved csak egyre bízik, remél! Aztán eljött a nap, sulinak vége szakadt, A reményed és a hited szerte foszlottak! Diák szerelmet nem feledi soha senki se, De te nagyon eltemetted oda le a mélybe! Évek teltek, mire kicsit boldogabb le

Mond hol lakik a szeretet? Mond hol lakik a szeretet? Teszed fel sután kérdésed. Nyílik a szád és mondanád, Szívben tán, így folytatnád. De rájössz, hogy még sem, A szeretetet csak ott érzem. Akkor mégis hát hol lakik? Hát a lelkedben, ott alszik!! Amikor kell előjön és árad, Ő el nem hagy és nem fárad. Mindig készen áll új erővel, A csodás szíved melegével! Mi a szeretet? Nem foghatod, Nem veheted, nem is láthatod! Érezheted! De lám nem betűzik, De vele mégis adhatsz valamit! Érzést ami szebb minden szónál, Édesebb is minden forró csóknál! Szeretet mivel embert körül öleled, Abban csupa jót, boldogságot leled! Hát szeress hisz így lesz teljes élted, Ne gyűlölj senkit és világod féltsed! Ha szeretsz minden jobb lesz hidd el, A világ telve lesz szeretettel és hittel! Budapest. 2020. 02. 26. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm az idődet ha elolvastad a versemet !

Erős leszek többé nem szeretlek, Ne hazudj többé fájó szívemnek! Már elég volt e teher lelkemnek, Tetteid eleget aláztak, sebeztek! Te elmentél napokra szavak nélkül, Mentél megcsaltál sokszor hűtlenül! Mit gondoltál mi lesz ennek a vége? Hogy mindig is neked el lesz nézve? Nem! Nem! De most ömlött ki az a pohár, Hogy azt kapd tőlem is ami neked megjár! Összeraktam a holmijaidat fogd és menj, Nem akarok mást, vitázni sincs kedvem! Tudom egyszer majd én is porrá leszek, De nem engedem bántani sajgó lelkemet! Hogy a gyötört szívemet boldognak tudjam, Szívem ajtaját előtted be kell hogy csukjam! Menj és vissza se nézz már nem akarom, Elszállt a lehetőség és nincs több alkalom! Adtam én már Neked oly sok bocsánatot, De te mindig megmérgezted a pillanatot! Légy boldog az életben de már nem velem, No több hazugság, neked az volt kényelem! Elválnak az útjaink, te arra én meg emerre, Már nem vethetsz semmit sem a

Tudom hogy vársz a híd túlsó felén, Fel csillant néha a halvány remény! Többször vélem sejtetőn látni téged, Mikor mereven nézed a messzeséget! Tudom hogy vársz, hisz úgy szerettél, Mikor aludtál is csak engem kerestél! Mikor hűvös éjszakákon az ablakban, Vártál vagy dideregtél a vaskapuban! Ma már csak emlék vagy semmi több, De sírig hordozlak, míg leszáll a köd! Én meg egy törött szárnyú madár csak, Ki már nem számolja a zord napokat! Látom hogy vársz a híd túlsó felén, Nyújtanám a két kezem, még feléd! De valami nem hagyja hogy elérjelek, Így velem maradnak a sajgó emlékek! Lassan felszáll a hídról is a nagy köd, Eltűnik a fátyol, a szememről el űzöd! Tisztán látok im' de te sehol sem jársz, Mosolyod is kicsit jött s tovább szállt! Jönnek újra csak a szürke hétköznapok, Levelet se üzenetet tőled nem kaphatok! Hiszen a fellegekben nincs pergament, Nincsen tinta sem, ahol a lét végtelen! D

Mikor elfogytak a szavak... Mikor elfogytak a szavak, Gondolataid is már vadak, Csak nézel eléd és hallgatsz. Mennél már mégis maradsz! Nem is tudod mi tart vissza, De a levét csak lelked issza. Nem vagy már boldog érzed, Mégis ha ránézel tudod véged! Valami megszakadt te benned, Hajt az eszed is el kell menned! De a szíved nem engedi mégsem, Emléked fogva tart, jó volt régen! Nem érted mi történik veletek, Nincs kedved mászni hegyeket! Kihűlt a nagy szerelmetek lángja, Hogy lehet, csak a te szíved bánja? Beszélnél róla, de nem tudod hogy, Naponta csak ezen jár a gondolatod. Érzed hogy valami van a levegőben, Mennél már, vissza nézel elmenőben. Ránézel és egy könnycsepp elindul, Látod hogy arcára fagyott a mosoly. Most ha még szólna, kérne, maradj! Még talán nem késő, mindent feladj! De Ő némán áll magába roskadtan, És már nem bízol úgy a holnapban. Látod most már, így hiába minden, K

Tán egyszer... Eljött az a nap is mikor már nem hiányzom, Magányosan forgolódom saját kis ágyamon. Nem írtál, nem hívtál már nem keresel többé, Bíztam benned szerettelek, hittem, tart örökké. Fáj hogy így ért véget de már nincs mit tenni, Tán egyszer majd, nem tudom tudlak e feledni. Szívemben őrzöm a pillanatot mit az ég adott, Szavaid, minden pillantásod szívembe ivódott. Hogy történt miért van így, soha se tudom meg, Egyszer csak nem jöttél, nem kerestél engemet. A boldog órák és percek tovaszálltak, elvesztek, Keserű szájízzel, szomorúan de ma elengedlek. Igaz a lelkem sír, a szívem fáj nagyon bevallom, De hiába minden mert nem te vagy a holnapom! Csak mégis legbelül bánt az úgy fáj de nagyon, Hogy nem szóltál eltűntél, egy váratlan napon. Nem voltak előre látható dolgok, se nem előjelek, Nem volt részünkről bántás, sértés sem előzte meg. Bár érteném, úgy megérthetném a dolgok miértjét, Tá

Darabjaim, amik … Összetörted ami nem kell magadnak, Darabjaimat, amik utánad maradtak. Többé már senki össze nem rakhatja, Szívem belül sivár, senki se lakhatja. Megcsaltál kedves, összetört az álmom, Csalódtam, pedig boldogságra vágyom. Most már tudom tőled ezt nem kapom, Nem te voltál hibás, én voltam barom! Hittem szép szavaidban, hazug csókod, De hamar lehullott végül hamis álarcod. Csalódtam mégis, hisz hittem neked én, Pedig megvoltunk mi együtt szépecskén! De jött egy másik akiért mindent eldobtál, Aki miatt te minden napot végig hazudtál! Mondhatsz már bármit, benned nem hiszek, Sajnos most már ezek után többé senkinek! Lehullott a lepel és rájöttem az álnokságra, Eljutottunk mára veled az utolsó állomásra! Mehetsz már szabadon nem kellesz ezután, Indulj a másikhoz, szedd a lábad szaporán! Felejts el örökre és ne halljak rólad semmit, Boldogítsd annak a másiknak óráit, perceit! Betelt nálam

Remények Amikor már nem találod helyed a világban, Senkivel nem beszélgetsz élsz a magányban. Arra gondolsz mit vétettél miért van a csend, Csak lelked dala ordít nem halkul el idebent. Miért van, veled mindig csak a rossz történhet, Minden nap új nap, mégis rosszul végződnek! Fájó szívvel gondolsz rá, minden egyes napra, Hiába s beismered nem vagy méltó a feladatra! Elbújsz hát a világ elől, ne lássák mennyire fáj, Nincs esélyed, a jó útra valamikor visszatalálj! Nincs már senki akiben letedd az elveszett hited, Hogy valamikor jobb lesz már senkinek se hiszed! Tombol legbelül a lelkedben, az elfojtott fájdalom, Nem akarsz kitárulkozni, senkiben nincs szánalom! Hiába minden, elvesztek a remények amik voltak, Már nem maradt semmi holnapra, álmaid elkoptak! Budapest. 2020. 01. 20. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm az idődet , ha olvastad a verseimet!

Az utolsó cigeretta vég ... Kiara kilépett a fürdőből és elindult a konyha felé…. Hajnali 3 óra volt még ... De nem tudott aludni … Lassan eltelik majd az idő gondolta magában és kell indulnia az irodába dolgozni ... Azt hitte minden fájdalmát és az élet mocskát is majd a fürdőben letudhatja. De még most is égett a teste a kíntól és a lelke fázósan kuporgott a testében. Gyorsan főzött magának egy kávét és idegesen rágyújtott. Hosszan szívta le a füstöt jó mélyen a tüdejébe és lassan fújta ki azt. Az agya még mindig a szombat éjszakán dohogott és nem hagyta nyugodni. Hangosan felzokogott, a könnyei újra a szemét marták , vele együtt a szívébe markolt az a hatalmas fájdalom… Újra és újra lejátszódtak benne a tegnapelőtti események , nem hagyták nyugodni őt ... Tegnapelőtt azaz szombaton, még boldogan és lázasan készülődött a bulira, amire az irodás barátnője Sára hívta meg. Főképp mert a srác is ott lesz aki nagyon tetszik neki. Ki