Csillag M. Gyöngyi verses oldala

    4.Rész   A Kórház Angyalai Előzmény: Eljött a nap mikor Noelnek kiszedték a varratait és másnapra haza mehetett. Krisznek Noel szülei megígérték amíg még nem tud talpra állni Noel, addig is bejönnek minden nap kocsival és elhozzák a fút a kórházba és munka után meg eljönnek érte. Mivel látták az eredményt és a javulást Krisznél, egy szó nélkül ajánlották fel hogy a fiukat behozzák Kriszhez.    Folytatás: A srácok ez idő alatt míg Krisszel a kezelések folytatódtak, ők járták a gyerekosztályt és minden kisgyerekhez bementek egy kis kedvességgel és mosollyal. Volt is vidámság az osztályon. Mindenki imádta a kis csapatot. Később egy ötletel vezérelve megkérdezték az orvost - Doki ! Az elfekvő osztályokra is bemehetnénk e? - kérdezte a kis csapat. - Hiszen annyi idős ember fekszik bent akik egyedülállóak, biztos jó lenne kis életet vinni azokhoz az emberekhez is. - vetette fel Brigi. - Természetesen jó az ötlet, de az orvosi kamarában is

  Azt hittem más lesz… Mikor már nincsenek szavak, Érzed még ott vannak a falak. Bele ütközöl és nincs tovább, Nem vagy bátor csak gyávább. Felidézed a csodás kezdetet, Most sajnálod már a lelkedet. Nem az én hibám vagy mégis? Nem, de talán hibáztam én is. Mi jöhet még ezután, a vágy, Hogy máskor majd meglásd. De előre soha nem tudhatod, Mik lesznek a nagy buktatók. Mondhatsz olykor már bármit, De kis fénysugár csak elcsábít. De reményt ad és majd elveszi, Az íre a pontot is csak felteszi. Azt hittem más lesz, mint a többi, Lelkedet tiporja, szívedet ledönti. Mikor már észbe kapsz késő van, Mert hitted más lesz majd naivan. Hiába minden bölcs gondolat, Ez még nem oldja a gondodat. Vártál jobb lesz, de nem jött be, Írva vagyon ez, a nagy könyvbe. Ember tervez, az isten ki végez, Hogy mit szeretnél nem kérdez. Amit a könyvébe megír úgy lesz, Ad, de hát ember vagy és vétesz. Talán belátod majd hibáztál te is,

  Bűnös vagyok… Bűnös vagyok e bűnös világban, Melyben én meg nem hátráltam. Hazudtam is, loptam, csaltam, Nem segíthet már senki rajtam. Pajzán gondolatok, uralják testem, A rossz, ördög előtt térdre estem. Minden van, mégis másra vágyom, Nem akarok jó lenni eme világon. Míg a jókat megbünteti ez az ég, Rosszak mulatoznak nagyon rég. A csalfák , hazugok élik a világuk, Jók is már haladnak csak utánuk. Ez a világ is el van kárhozva már, Ördög a pokolba vigyorogva vár. Nyaldossa fényes láng arcomat, Feladtam rossz elleni harcomat. Miért egyszerűbb rossznak lenni, Nem kell a jóért harcolni és tenni. Jóknak míg bizonyítani kell a jót, Rosszak az élvezők és habzsolók. Rossz leszek eztán én is akarom, Ha kell kint lebzselek az avaron. Nem dolgozom, semmi se érdekel, Ami lesz azt kapzsisággal érem el. Nem törődöm hisz nem a bajom, Egész nap rikácsolok mint a majom. Nem fogok senkit sem szeretni, Mert jobb is érzés né

  Élet? Éled? Mikor próbára tesz az élet, De tudod jól, nem te kéred, Életed igaz csak tiéd lehet, De a karma elégtételt vehet. Sokszor hezitálok mi lenne néha, Nem itt, nem ide születtem volna. Vajon milyen? Más ember lennék e? Vajon mely világnak lennék vendége? Gondolatom néha túl messze jár, Következő életembe vajon ki vár. Lesz e majd odaát valaki talán, Aki boldoggá tesz az élet tornácán. Lesz e ki szeret majd s nem bánt, Mert a múlt elmúlt de nagyon fájt. Vajon jön majd egy szép korszak, Búcsút mondhatok e gondoknak. Merhet e álmodni az ember még, Hiszen olyan ez a világ mint a jég. Az emberek álarc mögé bújnak, Ott hol érnek ott döfnek szúrnak. Sokszor nézek az égre kérdezem, Miért élek én vajon miért létezem. Ki és miért akarta így az életem Hisz hajnalokon egyedül ébredem. Vajon találok e értelmet holnapra Ne számítsak jóra csak rosszabbra Vajon mikor próbára tesz az élet Lesz e még valami valak

  Nem akarom...   Nem akarom hogy sírni láss, Nem te vagy benne a hibás! Alvatlan éjszakák, hosszú napok, Már oly régóta kedvetlen vagyok. Nem akarom hogy vigasztalj, Engem senki és te se sajnálj. Eltökélt hosszú a küzdelmem, Miben lassan elfogy a türelem. Nem akarom a szemembe nézz Hogy lásd nekem milyen nehéz. Nem tudom hol lelem holnapom, Nekem kell segítenem magamon. Nem akarom hogy átölelj nagyon, Nem akarok soha sírni a válladon. De néha jól jön egy kedves szó, Csak ne legyen nagyon megható. Mások erősnek vidámnak látnak, Egyes emberek gyengévé vállnak. De én érzem itt is ott is vagyok, Nem akarom de nyomot hagyok. Magamra erőltetett mosolyom, Nem árulja el saját kis gondom. Nem kell hát mindenkinek tudni, Hogy nehéz idővel versenyt futni. De ha mégis egyszer sírni látsz, Nem te és nem a világ a hibás. Én nem találtam rá az utamra, Nem készültem fel a kudarcra. Nem akarom de jó mégis átölelsz

  Hol van az már… Hol van már az a nyár, Mikor ízleltem a csókod. Hol van már az, mi rég elveszett. Oly régen történt, mosollyal jöttél felém, Azt a szép mosolyt, már nem láthatom én. Hol van már az a szép szerelem, Mikor óvtál és szerettél engem. Oly rég volt már, én sosem feledem. Messze jár tudom, De két szemét látom, ha álmodom. Hol van már mikor boldogok voltunk, S nem érdekelt a külvilág. Mikor együtt nevettünk és sírtunk, Csupán éltünk egymásnak igazán. Hol van már az a tiszta érzés, Mi a nőt s férfit élteti, Mikor kéz a kézben sétálnak együtt, Mert csak egymást szeretik. Álom ez vagy illúzió, többé nem szeretek, Hol van mikor könnyeimben, megláttam a szemedet. Oly rég már nem álmodom , minek az , mert úgy fáj, A kitörő könnyeimben, üres már a láthatár. Boldog vagyok mert élek , de belül üres már, Két szemem kutat téged, és lelkem haza vár. Szeretném ha tudnád , míg élek, Nem feledem soha má

Ha nehéz is... Ne gondold, hogy ettől vége mindennek, Elmúlnak a gondok, s többé nem lesznek. Jönnek a gyötrő nappalok s forró éjszakák, Kedves többé nem jön, nem emlékszik rád! Bánatos szíveddel, vajon egyedül maradtál? Az élet nem egyszerű, semmit sem garantál! Magányos a szív, lebetegít és erőd is elfogy, Nem hiszel abban se, leszel e te még boldog! Azt hitted most már, rendben lesz minden? Nem történhet semmi baj, gondod sincsen? Nem az a baj, van e pasid, nőd vagy nincsen, Hisz nem ő a minden és nem is atyaúristen! Míg nem tanulod meg elengedni a dolgokat, Képtelen vagy megoldani a saját gondodat! Űzd ki a fejedből, hogy bárki miatt is sírjál, Elhagyott, megalázott, bármennyire is bíztál! Tudod.. szeretni, bízni is kell, de ha csalódsz? Az csak neked lesz rossz, ha fáj és bánkódsz! Az életedbe bejönnek-kimennek az emberek, Keresztezik utadat, lesznek majd az emlékek. Ha nehéz is néha, de ne add fel, nem érdemes, Ami elmúlt

Maradj szabad! Egy napon választanom kellett, Szabad szív s rabságom felett. Szívem suttogta, add át magad, Eszem azt súgja, maradj szabad. Mit tegyek, ha szeretek és fáj, De érzem, nem úgy szeret már. Avagy csak én érzem a hideget? Nem érzem már a hű szerelmet! Egy idő után, halkultak a szavak, Néha eljön ő, és pár napra marad. Érzem, egyre jobban távolodik, Együtt töltött idő sem boldogít. Utolsó szó, még egy próbálkozás, Szeretsz? Ha nem nincsen lapozás. Aztán jön hogy miért, mi is történt? De már kivenni nem tudja a tüskét! Fáradtan hátra dőlök és elmélázom, Hahó! Tulajdonképp mire vágyom? Szabadság vagy szerelem, válasszál! Hallom a fejemben, csak kihasznál! Ó élet! Nagy dilemma előtt állok, Folyton most már, csak hezitálok. De aztán mégis az eszemre hallgatok, Maradj szabad és csendben elsétálok. Budapest. 2020. 07. 31. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva! Köszönöm, hogy szántál időt a versemre!

Úgy fájnak... Oly nagy a föld s én kicsi vagyok, És néha úgy fájnak a gondolatok! Miért nincs már szeretet e földön? Emberi test a léleknek már börtön! Néha elgondolkodom, milyen szép, E kicsiny földön, ha van valami ép. Mit még nem tett emberi kéz tönkre, Természetnek is már hullik a könnye! Úgy fájnak azok a sebek, mit ejtenek, A földön, és amit tesznek az emberek. Tönkre teszik a természetet, egymást, Elhozzák most már a földre a romlást. Lelkem sír csak, mert hallom a földet, Hogy mennyi lelket tart el, s szörnyet. Ezeknek a lelkeknek nincs könyörület, Bántásban, irigységben lelik örömüket! Úgy fájnak a sebek, a lelkek gonoszak, Világban utat adva, a lelki nyomornak! Nincs örömünk, csak bánat e világban, Boldogságot sem találnak egymásban! Lelkemmel kiáltok az égbe! Emberek! Várjatok! Így tovább már nem mehet! Hozzatok békét, boldogságot e kis földre, Szeressétek lelketeket és egymást örökre! Védjétek azt mi maradt ebben a v

Vándor Cserkészd be, vad szívemet vándor, Mi elvadult már, az élet fájdalmától. Jöjj, szeress, de előbb szelídíts meg, Lelkem, szívem,vadhoz hasonló lett. Mi lesz a mából s mikor van mámor, Vadóc lelkem megnyitom, tán mától. Lehet hogy belebukok, de esélyt adok, Ha jő egy vándor és szerelmet kapok. Próbáld lelkem érinteni, had érezzem, A szívem túl hideg, már ne vérezzen! Kénköves láva, tűz, mit éreznem kell, Fájó, vad lelkemet, ne veszejtsem el! Nem születtem vadnak, azzá tett az élet, Szilaj vadság, gyűlölet vett körül, téged! Nem bírod már, szeretet nélkül elmúlsz, Nem talál rám a vándor, lehet kinyúlsz! De ha jő a vándor, szilaj erő, jég szíved, Nem enged fel mégsem. hiába is hitted! Vad lettél hiába minden, elmegy a vándor, Tajtékzol nem nyughatsz, szeretetre vágyol! Vissza jön ez a vándor és újra próbálkozik, Egyszer és többször, már érted vágyakozik. Te pedig akarod is, nem is levetni vadságo

Hol vannak az álmok… Egy éjszakán, mikor kerülnek az álmok, Tétován felkelsz: nem tudom hol vagyok. Üres az ágy mellettem, a helyed rég kihűlt, Sírnék, de tudom már nagyon rég elhunyt! Elhagyott és vitte magával egyik felemet, Rég volt, hogy ráhúzták a koporsófedelet. Mikor végleg elment, vitt magával mindent, Elvitte az összes álmom s örökre megpihent. Egy megfakult kép, amin vissza mosolyog, Az emlékemben egészen más a mosolyod. Oly rég volt, de mégis mintha most lenne, A társ elvesztése az életből, kemény lecke. Igen az élet megyen tovább, mert élni kell, Hiába ígérted azt, örökké mellettem leszel. A sors közbe szólt, és a halál elvitt messze, Hol vannak az álmok, és te már a mennybe! Hol vannak az álmok, mit közösen álmodtunk, Eltűnt boldogságunk, pedig örökké lángoltunk. Éjszakánként szerettél, mohón s szenvedéllyel, Mára minden álmom, darabokra hullott széjjel. Titkon őrzöm emlékeimben kedves szav

Mert létezel! Egyre csak vágyom hogy átölelj, Öröm nekem az élet mert létezel! Örül a lelkem kedves szavaidnak, Szívemben a válasz csókjaidnak! Minden egyes napom öröm veled, Legszebb reggel ha veled ébredek. Mikor átölelsz némán s én tudom, Te vigyázol rám minden hajnalon. Mikor bele nézel szemembe érzem, Nem kell nekem a holnaptól félnem. Itt vagy velem, csak szeress engem, Látod édes így jó nagyon a kedvem. Nem ígérsz, nem ígérek soha semmit, Nem áltatjuk egymást és soha senkit! Meddig tart a szerelem ki tudhatja, Mikor fullad kapcsolatunk kudarcba. De itt vagyunk egymásnak míg tart, Ma még látjuk hol van, merre a part! Élni egymással igazán csak úgy lehet, Veled van rosszban, veled sír vagy nevet. Ha mégis eljön az a nap, hát búcsúzunk, Nincs tovább akkor hát külön álmodunk! Ha tán, mégis meggondolnád magadat, Talán, nem húzok magam köré falakat! Ezért kell a bizalom és az őszinte szavak, Ne dőljön össze mit felé

Nem tudom... Nem tudom most merre jársz, Kit szeretsz most, kivel hálsz. Nem tudom, meddig várjak még, Elvesztem már azt a kis reményt. Gyötör a vágy, még rád gondolok, Te elmentél és maradtak a gondok. Nem tudhattad hogy terhes vagyok, Nagy nap lett volna a te szülinapod. De te elhagytál, már nincs tovább, Nem lehetünk mi már egy család! Kimondhatatlanul szerettelek én, Te nem szerettél, kiderült a végén. Addig kellettem, amint megkaptál, Elvitted az álmaimat és elhagytál! Nem tudom ezután mi lesz velünk, Nélküled, apa nélkül hogy leszünk? Nézem az egyre növekvő pocakom, Milyen lesz nélküled a holnapom? Mit mondhatok majd rólad neki, Hogy van apja, csak nem szereti! Hogy mondjam el ő miért született, Mit mondhatnék apja hova tűnhetett? Ha tudtam volna hogy ily csalfa vagy, Soha nem adtam volna oda magamat! Te belenéztél mélyen a két szemembe, Éreztem boldogságot hoztál életembe! Pedig az

Légy boldog! Próbáld a szépséget magadba zárni, Történhet jó vagy rossz, jöhet bármi. Tudod ha pozitívan éled meg napjaid, Nem lehetnek több feltöretlen zárjaid. Nyissál az életnek, nyílj meg a mának, Tudd hogy téged is, itt barátok várnak. Lehet nem könnyű minden az életben, Harcolj, tudod, benne van a véredben! Ne add fel soha az álmaidat semmiért, Ne add fel célodat semmikor senkiért! Lüktető szívednek gazdája csak te vagy, Nem segít senki, ha elhagyod magadat! Életed csak tiéd, senki másé nem lehet, Fogadd el, vagy változtasd meg életed. Rajtad áll vagy bukik nem is másokon, Boldogság és öröm ragyogjon arcodon! Tudom nehéz lesz, nem épp egyszerű, Biztos mondják rád mások, de önfejű! De te ne törődj senki mással sohasem, Mert amikor sikerül, életed győzelem! Nevess, élj és légy boldog a világban, Ne felejts hinni és bízni a csodákban! Szeress és engedd szeretni is magadat, Ehhez nem kell más,

Egy délutánom... Hát egy délutánom :) Lejárt a műszak , de mivel utálok nappal dolgozni , csak éjjel vagyok aktív ..bealudtam szépecskén a buszon és elvitt piripócsra vagy tudja a bánat :D Hááát ... leszálltam körül néztem .. Ohaaa!!! Ez de szép... fák bokrok a járda szigetek mentén a ház ablakaiban virágok :) Éreztem az ösztönzést hogy elinduljak gyalog haza . Ahogy mentem csak rácsodálkoztam és gyönyörködtem egy egy fura alakú fára , aminek még az illata is behálózott . Aztán megyek tovább az ablakban virágok , ahogy elmentem mellettük jött utánam az illatuk , hmmm imádom a virágok illatát :) És már majd nem haza értem egy lakásból erős égett szag , pfuu valaki ezt most igen oda kozmálta … talán pörkölt vagy tudja fene … Ami ezután jött … egy éles szúrás az agyamban ...TE JÓ ÉG !!! Reggel kávét feltettem a gázra ,kotyogós kávéfőzőben ...rég nem használtam, de most megittam volna , de mivel már késésben voltam az indulással .. így fent fel

Egy éjszaka volt... Csak egy éjszaka volt , Mosolygott rám a hold. Fellibbent sárgás fátyla, Fényével jött szobámba. Nem vágytunk mi másra, Az ölelésre senki ne lássa, Égjünk a kéj forró tűzében, Egyesülve gyönyör bűnében! Csak egy éjszaka volt, elmúlt, Az is mi kettőnk közt elindult. Szerettük egymást tüzesen, Mi lecsitult a szenvedélyben. Csak egy érintés volt csupán, Vágyainkat éltük, nincs aztán. Többé nem láthatlak én téged, Jött a hajnal elvitt tőlem végleg. Most úgy fáj, bolond a szívem, Kell a csókod szerelmes lettem. De tudom nincs többé az a hold, Elmentél, csak egy éjszaka volt.. Budapest. 2020. 07. 17. Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva ! Köszönöm a versemre szánt idődet .