Kisvárosi vagányok / 4 . rész

 

 

4.Rész

 

A Kórház Angyalai

Előzmény:

Eljött a nap mikor Noelnek kiszedték a varratait és másnapra haza mehetett. Krisznek Noel szülei megígérték amíg még nem tud talpra állni Noel, addig is bejönnek minden nap kocsival és elhozzák a fút a kórházba és munka után meg eljönnek érte. Mivel látták az eredményt és a javulást Krisznél, egy szó nélkül ajánlották fel hogy a fiukat behozzák Kriszhez. 

 

Folytatás:

A srácok ez idő alatt míg Krisszel a kezelések folytatódtak, ők járták a gyerekosztályt és minden kisgyerekhez bementek egy kis kedvességgel és mosollyal. Volt is vidámság az osztályon. Mindenki imádta a kis csapatot.

Később egy ötletel vezérelve megkérdezték az orvost

- Doki ! Az elfekvő osztályokra is bemehetnénk e? - kérdezte a kis csapat.

- Hiszen annyi idős ember fekszik bent akik egyedülállóak, biztos jó lenne kis életet vinni azokhoz az emberekhez is. - vetette fel Brigi.

- Természetesen jó az ötlet, de az orvosi kamarában is engedélyeztetni kell..., de addig is... végül is látogatási idő alatt viszont bemehettek nyugodtan ! - válaszolta a doki a srácoknak.

Így a srácok a kórházban szinte minden hova eljuthattak orvosi engedéllyel. Mindenki szerette őket, így elnevezték a kis csapatot a Kórház Angyalainak.

Miközben Krisz elindult a gyógyulás útján , beleültették a rokkant tolókocsiba ha nem volt épp vizsgálaton és mentek egész álló nap , kaptak kórházi fehér köpenyt és bekukkantottak minden nap minden osztályra.

Miközben ment az idő és eljött a nap mikor a társaságnak megkezdődött a tanítás. Így hét közben Krisz fejét tágították , aki majdnem teljesen helyre jött, beszédben, a hallását is vissza kapva tele volt lelkesedéssel. Már csak a lábai nem engedelmeskedtek neki. Hétvégén pedig tolták minden osztályra magukkal.

Így történt egy délután a fiuk elindultak az elfekvőre is. Egy idős bácsi volt ott akit nem rég vettek fel az osztályra. Sajnos a gyerekei nem törődtek vele, mert beteg volt és nyűg volt már a családban.

Szegény ember magányos volt és mindig szomorú. A fiuk hamar megtalálták a módját hogy vidítsák fel az embereket, és ez a kis idős ember ha nehezen is de kezdett feloldódni és mikor mentek hozzá a srácok, előre örült a bácsi nekik. Mint ha kicserélték volna azt az idős embert. Amikor a gyerekei ritkán de azért látogatták az öreget, csak ámultak mert minden alkalommal egy mosolygós vicces embert találtak a szomorú idős apjuk helyett. A gyerekei egy idő után egyre sűrűbben látogatták meg az apjukat, miközben ő csillogó szemekkel mesélte hogy a kórház angyalait az ég küldte hozzájuk. Miközben mesélt az öreg arról hogy a srácok egy olyan fiú miatt vannak itt aki le volt bénulva és most pedig mennyi gyógyuláson megy keresztül és nem adják fel hogy valaha is tudjon járni. Hogy ez mennyire csodálatos dolog hogy mint barátok nem hagyják el egymást ,össze fognak és összetartanak. A gyerekeiben újra felgyúlt a szülői szeretet, és el szégyellték magukat nagyon hogy eldobták az apjukat mert öreg és beteg, és mert ezért beadták egy elfekvőbe hogy majd itt gondoskodnak róla az orvosok és nővérek. Így történt egy nap megkeresték az orvost és a bácsit felpakolták és haza vitték a saját családjához. Mivel a srácok meglátogatták mielőtt elhagyta volna az öreg a kórházat így pont össze futottak a kis csapattal. Mivel az egyik fia az öregnek a helyi újság szerkesztője volt a srácoktól kérte had csináljon róluk egy újság cikket , hiszen milyen szép és önzetlen dolgokat csinálnak a kórházban, ezt tudja meg a város is, mert ők tényleg ennyit megilletnek. Aztán elmentek el vitték az apjukat haza. Két napra rá megjelent a helyi lapban a srácok története. A kórház igazgatója elámult rajta mennyien érdeklődnek a kórház felől vidékről is . A kórház pedig napról napra beszéd tárgyává vált hogy micsoda jó körülmények vannak az osztályokon. Az elfekvő részlegről pedig naponta fogytak a betegek száma , mert a hozzátartozóik megoldást keresve haza vitték a beteg rokonaikat.

Egy Októberi napon pedig eljött az a nap mikor Kriszt haza vihette a családja ! Volt is öröm a részükről, mikor tolták ki a tolószékkel és Krisz meglátta a kinti világot.

Brigi rá nézett Kriszre akinek potyogtak a könnyei. A lány rátette a vállára a kezét és és oda súgta a fülébe.

- Szeretlek Krisz és ez mindig így lesz! - mire az anyja megállt mert ő tolta a fiát majd Krisz átölelte Brigit és halkan suttogva mondta neki .

- Brigi én annyi mindennel tartozom neked , soha nem tudom ezt a sok törődést meghálálni!- sóhajtott a fiú fájdalmasan.

- Ugyan drágám én meg a srácoknak köszönhetem hogy ennyi erőm volt :) - mosolyogta el magát és szét nézett az előttük ballagó kis csapaton nagy szeretettel.

- Naa ám... mi ez az érzelgősség! - szólt Joe rájuk.

- Áhh nem... csak örök hálám üldöz benneteket! - kacagott fel Krisz .

- Ajjajj még az lenne népélmény, ha üldöznél bennünket haver! - visított fel Romen akinek olyan vékonyka hangja volt, amikor bolondozott mint egy opera énekesnek! Dőltek is a röhögéstől megint, mint mindig ha Romen bolondozik. Egy bohóc veszett el benne .. vagy kettő :)

Közben Krisz szüleivel odaértek az autóhoz, amint Krisz ránézett csak elcsodálkozott.

- De hát apa hova lett a másik kocsink?- kérdezte az apját.

- Ohh fiam már rég nincs meg , el kellett adni és ezt vettük helyette, hogy tudjunk majd szállítani, addig míg lábra nem állsz.- magyarázta az apa.

- Jahh csak furcsa volt hogy nem azzal a kocsival jöttél… - mondta Krisz az apjának.

Gyorsan besegítették a kocsiba Kriszt majd elköszöntek a srácok. Brigi menni akart Kriszékkel , de Romen szólt neki:

- Megígértem anyáéknak haza jössz , holnap majd találkoztok Brig …

- Jól van már megyek! - felelte morcosan Brigi, majd elköszönt Krisszéktől és elindultak a vasútállomásra . A srácok elkísérték őket. Volt még egy órácskájuk , addig beszélgettek.

Joe aki eddig mindig csendes tettestársként volt a srácokkal , viszont az ötletei mindig jók voltak ,most is előállt egy ötlettel.

- Mondjátok mi lenne ha nemcsak a kórházban hanem a kisváros életét is rendbe tennénk? - fordult a többiekhez kérdőn.

- Hogy érted ezt Joe ? - kérdezett rá Tomy. A többiek is kérdőn néztek rá.

- Ti nem olvastok helyi újságot? - kérdett vissza Joe.

- Mér haver mit olvastál benne? - kérdezett rá Romen.

- Azt hogy az idősek otthona megszűnőben van, fel kell újítani mert kezd életveszélyes lenni az épület. - mondta Joe és a többieken körül nézett és így folytatta.

- Szerintem kellene csinálni egy kis felhajtást az intézménnyel kapcsolatban .

- És ezt hogy gondolod ? Mit tehetünk mi akiknek még jövedelmük sincs, hisz suliba járunk. - felelte Joenak Romen.

- Naa gondolkozzatok kicsit. Annak az idős bácsinak a fia szerkesztő a helyi lapnál… - gondolkodott Joe hangosan és ránézett Romenre.

- Á... értem mire akarsz kilyukadni. De mégis hogyan csináljuk? - merengett Romen.

- Csak a lavinát kell elindítani a többi jön magától. - morfondírozott Joe.

- Mondjuk legyen igazad . De ezt hogy lehetne kivitelezni? - kérdezett rá hirtelen Tomy.

- Például úgy hogy kis cikkben kérnénk az embereket, hogy aki tudná támogatni a kis projektet az jelentkezzen pl a helyi otthon vezetőjénél. Akivel előtte lebeszélnénk hogy indul egy mentés az épületre , egy akció keretében. - válaszolta Joe.

- Ahh már értem ! - kiáltott Tomy fel.

- Amolyan támogatókat kellene összeszedni a városban nem ? De pl van egy ötletem . Építkezéseken maradék anyagokat elkérni , vagy egy – egy vállalkozót megkeresni hogy támogassa ezt a nemes kis ügyet ...erre gondoltam én… - vágta rá Tomy.

- Igen!! Nem rossz ötlet kb én is erre gondoltam. És még arra hogy a tatarozást egy olyan cég csinálná ahol kőművesek és burkolók ...stb vannak, hogy a munka meg legyen csinálva és arra ne kelljen pénzt összegyűjteni. - vetette fel Joe.

- Nem lesz nekünk ez kicsit nagy falat ? - szólt közbe Brigi.

- Jajj srácok most ne negatívoskodjunk!- szólt Briginek Tomy.

- Most az itt a lényeg a szerkesztővel kell beszélni , előtte meg az intézmény igazgatójával.- mondta Joe.

- Igen össze kéne hoznunk őket! - vágta rá Tomy.

- Nem csak ez a lényeg. - szólt közben Joe.

- Naa ki vele .. mit gondolsz hogy legyen? - kérdezte Normen.

- Szerintem a riportot nekünk kéne csinálni az igazgatóval és a szerkesztő meg felvenné hang anyagban akkor bejuthatna a tévébe is. Ott sokkal több embert érhetnénk el. - gondolkodott el Joe.

-Tényleg ebben nagyon is egyetértek veled Joe, de ez hosszú procedúra lenne.. nem ? - kérdett rá Stive.

- Szerintem ez a legjárhatóbb út. - felelte Joe.

A srácok Joe-ra néztek és bólogattak csak ...

- Jól van srácok akkor ezt holnap átbeszéljük, mert mindjárt beáll a vonat.- mondta Romen és ránézett Brigire hogy induljanak be az állomásra, mert kint ücsörögtek a téren az állomással szemben.

A többiek is felálltak és átmentek az állomásra , majd elköszöntek mikor beállt Brigiék vonatja.

- Holnap találkozunk a suliban ! Szevasztok! - köszöntek el a srácok.

A kis csapat Joe, Tomy, Stive és Normen pedig elindultak haza.

Mindegyikük érezte hogy ez a dolog már most szívügyük lesz. De még nem állt össze a kép, de majd kidolgozzák együtt , mint mindig .

Másnap a suliban az óra alatt lelevelezték hogy hova mennek legelőször. Így suli után nem haza hanem az intézménybe vették az útirányt.

Mikor oda értek az épülethez, látták a hír milyen igaz… mállott falak , a csatorna itt ott hiányzott , így az esővíz mosta a külső falat. Itt ott kilátszott a tégla is már … Csak össze néztek a srácok és tudták, hogy ide nagy segítség kell és sürgősen.

Bementek az épületbe , ott volt egy recepciós hölgy.

- Jó napot ! Mi az igazgatót keressük, szeretnénk beszélni vele ! Bent van ? - kérdezte Joe a hölgyet.

- Az igazgató most tárgyal , de nem sokára vége lesz , várják meg itt kérem , ott le tudnak ülni is , - mutatott a hölgy egy kinti ülősarok félére . A csapat elindult és kényelembe helyezték magukat. Csak halkan beszélgettek és arra jutottak majd Joe beszéljen, mert neki jó a beszélőkéje :) Kicsit még vihogtak is rajta, de nem sokára kilépett az igazgató és pár öltönyös ember . Rácsodálkoztak az igazgató egy nő volt. De nem fontos , csak az hogy szót értsenek vele, hisz nekik akarnak segíteni..

A srácok felálltak és elindultak az igazgatónő felé…

- Jó napot igazgatónő! - köszöntötték a fiúk.

- Jó napot ! - köszönt vissza az igazgatónő.

- Engedje meg hogy bemutassam a kis csapatot. Én Joe vagyok , ő Tomy. Aztán a két testvér Brigi és Romen, Stív és Normen. Azért jöttünk , mert látjuk és olvastuk hogy az intézmény bajban van és be akarják zárni . Ebben szeretnénk valahogy segíteni . Leülhetnénk megbeszélni , milyen ötlet vezérelt ide bennünket . - mondta a csapatra nézve Joe.

- Természetesen ! Jöjjenek be az irodámba ! - felelte mosolyogva az igazgatónő! Majd beinvitálta a csapatot az irodába és hellyel kínálta őket hogy üljenek le .

- Dr. Karol Mendura vagyok ! - mutatkozott be Ő is .

- Nos ! Tudom már kit tisztelhetek önökben , már hallottam a jó cselekedeteikről. - mosolygott az igazgatónő .

- Hát ez nem olyan egyszerű dolog amibe most bele vágják a fejszéjüket… - mondta elgondolkodva Dr. Medura .

- Itt több millió Ft- os beruházásra lenne szükség ami sajnos nincs az intézménynek. Próbáltunk államilag kiharcolni támogatást , de mivel nincs semmi tőkénk , így az állam nem támogat minket. - folytatta az igazgatónő.

- De minden ötletet meghallgatok , mert biztos lenne megoldás, csak meg kell találni. - folytatta a nő.

- Nos igen van megoldás ! - felelte Joe.

- De ezt meg kell beszélnünk , mert az engedélyét szerettük volna kérni , hogy az intézményt megtudjuk menteni. - tette hozzá Joe.

- Na most már tényleg kíváncsivá tettek , hogy mit sikerült kitalálni ez ügyben . - mosolygott az igazgatónő .

- Nos az az ötletünk támadt az újság és a tévén keresztül segítséget kellene kérni. Van egy jó ismerősünk az újságnál , egy szerkesztőnk akivel a délután folyamán találkozunk és elmondjuk neki hogy ön és a szerkesztő ismerősünk leülnének és elmondaná miben kérhet segítséget az intézmény , hogy ne kelljen bezárni. Úgy gondoltuk mi pedig vállalkozókat keresnénk meg a riportra hivatkozva az ön engedélyével. - mondta Joe.

- Építkezéseken megmaradt dolgokat gyűjtenénk és olyan vállalkozókat keresnénk akik az épületet a saját költségükön megcsinálnák önkéntes alapon . A lakósságot is bevonva akik eljönnének szintén önkéntesen segíteni a felújításban. - folytatta Joe.

- Hmm ! Nem is rossz ötlet ! - kiáltott fel az igazgatónő, és elismerően nézegette a kis csapatot.

- Ez nagyon nemes dolog hogy próbálnak segíteni .. de nem tudom az emberek ezt hogy tudják majd feldolgozni, mert ingyen ma már nem dolgozik senki . De egy próbát megér ! - tette hozzá az igazgatónő.

- Amíg a tatarozás folyik addig az időseket hova helyezhetnénk el ? - vetette fel Dr. Karol a következő problémát.

- Szerintem találunk rá megoldást! - válaszolt Joe.

- Megvan ! - kiáltott fel Stív.

- Naa mond csak . - fordult felé Joe.

-A kórház elfekvő osztályán már elég hely lenne , biztos nem mondanák nem segítenének. - folytatta Stív.

- Tényleg ! - vágta rá Normen.

- Igen !!! - szólt közbe Brigi.

- Srácok ! Holnap vagyis ma még akkor be kell menni a kórházba is lebeszélni ezt a dolgot hogy segítsenek elhelyezni ezeket az időseket addig míg helyre nem lesz pofozva az intézmény. - mondta Romen.

- Akkor szedjük össze a dolgokat! - mondta Joe.

- Szeretnénk egy olyan papírt kérni hogy ez ügyben tudjunk intézkedni , ne hogy valaki is azt higgye hogy nem tisztességes úton járunk. - fordult az igazgatónő felé Joe.

- Természetesen , bízok magukban és kiadom ezt a papírt. - válaszolta az igazgatónő.

Aztán felállt és a szekrényhez sétálva elővett egy papírt majd leült és irt. Mikor végzett aláírta , és átnyújtotta a papírt hogy írják alá a srácok is , majd egy nagy pecsétet nyomott rá az igazgatónő a hitelesítés miatt.

- Tessék! - és átnyújtotta a srácoknak az eredeti papírt , amit előtte lefénymásolt magának is Dr. Karol.

- Nos ez nagyon szép és jó dolog, de kevés a sansz hogy sikerüljön, de én nem vagyok semmi elrontója .. - mondta nekik az igazgatónő.

- Sok szerencsét kívánok hozzá . - tette hozzá Dr. Karol.

- Holnap ma elmegyünk a szerkesztőhöz és elmondjuk neki mit szeretnénk és beszéljenek mikor lehet a riportot megcsinálni.- felelte Joe .

- Jól van de szerintem önöknek is itt a helyük és lássák az emberek hogy milyen jó és nemes szívű fiataljai vannak a kis városunknak ! - vetette fel Dr. Karol.

- Rendben ,köszönjük az elismerést, de a munka java most kezdődik, hogy az embereket magunk mellé állítsuk. - válaszolta Joe.

- Rendben , most ha nem haragszanak lesz még egy tárgyalásom , nem sokára itt lesznek , úgy hogy most kikísérem magukat és sok sikert kívánok továbbra is . - felelte az igazgatónő és felállt egyenként kezet rázott velük és elköszöntek, majd kisétáltak az irodából.

A srácok következő úti célja a szerkesztő úr volt. Mikor oda értek és bementek az épületbe , a portán kérdezték meg hol van a szerkesztőnek az irodája. A portás elkísérte őket a folyosó végére és rámutatott egy ajtóra .. majd vissza ment a portára.

A srácok bekopogtak, aztán egy hang kiszólt , tessék bejönni. Majd beléptek az irodába. A szerkesztő meglepetten nézett fel a nagy halom papírjai közül a srácokra...

Folytatás az 5 részben...