Néma víztükör
Néma víztükör Egyedűl állok e sötét viharos ég alatt , Neved kiáltom , várom hogy meghald . Nem azt várom , hogy eljöjjél onnan hozzám , Csak bizonyosságot , hogy gondolsz néha rám ! Tudom a halál nem végső állomás , De van mikor eljön egy egy látomás. Ilyenkor látom hogy ott vagy a csillagok közt, Ragyogó szinekbe burkolózva , a felhők fölött . Tudod hogy mennyire hiányzol , még sem szólsz , Nap mint nap hiába suttogom a neved sok százszor ! Kedvenc kendődet szorongatom csupán , ez maradt már , Tudom , elkell engedjelek ,várnak Istenországában odaát ! Csupán csak annyit kérdeznék hogy , meg vársz e majd , Mire az én utam is véget ér ? Nem lesz mi igazán hajt ? Békésen testem álomba szenderűl , a lelkem hozzád menekűl . De a néma víztükör csendes marad , senki nem válaszol végűl . A kendődet kikapja a szél a kezemből és táncot járva elöttem, Utána nyúlok én , de már nem érem el , messze elszáll tőlem ! Karjaim lehullnak , nincs