Csillag M. Gyöngyi verses oldala

2.Rész Halálos csend Előző részből: - Menjetek haza , holnap bejöhettek ha mi is felmehetünk Kriszhez. De most senkit nem engednek be hozzá. - szólt vissza Krisz apja. Közben a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet és a srácok bementek a kórházba. Romen elmondta amit megtudtak és így kimentek a kórházból és leültek az épület előtt egy téren. Hallgattak magukba roskadva… mindenkin átfutott velük is megtörténhetett volna… Most mi lesz velük… Már eléggé este volt és így a testvérekkel lesétáltak az állomásra hisz Romennek és Briginek haza kellett menniük. Megbeszélték reggel jönnek vissza és bemennek a kórházba együtt, nem hagyják magukra Kriszt a bajban sem. Joy , Noel, Tomy és Stiv magukra maradtak, lassan elindultak haza felé ők is. Nagyon szótlanok voltak és nem volt kedvük most gördeszkázni, így a vállukon vitték hazáig. Még nem tudták hogy ez a nap az egész életüket megváltoztatja és fenekestől felfordítja… FO

Színesre festeném... Színesre festeném... az éltedet és álmodat, Ha isten lennék, ohh Nép.. az Országodat! Síró lelkem könnyein keresztül én látom, Hogy mennyei királyság nem valóságom. Bár tudnék varázsolni boldogságot, s fényt, Csak nézd ha feljön a nap, érzem ezt a kínt! Egymást bántja ember és fia, hangos a kritika, De senki sem próbál változni, fél a nép és fia! Ha éreznéd könnyeim s szívemben a fájdalmam, Ha hallanád néha, a fuldoklóan elcsukló szavam. Átéreznéd a mélyről feltörő lelkem hívó szavát, Szeress ember! Hisz Isten népének akarja javát! Könnyeimen keresztül mosolygok rátok emberek, Nézzétek és érezzétek a fájóan szenvedő lelkemet! Hát ezért születtetek hogy az életben szenvedjetek? Nem ezért kaptatok Istentől kegyelmet és testeteket! Nézd és lásd a napot, egy reggel sem sugárzik haragot, Kedvesen, lágyan érinti tested, fényével szebb a napod! Mindenkire egyformán süt, nem bíráskodik csak ragyog,

Veszett világ Van úgy, elgondolkodom, Ezen a veszett világomon. Ember nem akar határokat, Mégis hoznak szabályokat! Nagyok fent, bársonyszékben, Tizenkét ágú ostor a kezükben. Vígan legeltetik e birka nyájat, Míg subájuk gyarapodik százat! Azért van birka, ki próbál kitörni, Visszafogják, nem hagyják szökni! Mindenki menekülne, e országból, Senki sem marad csak jószántából! Hé! Hé ti nagyok! Lesznek itt bajok! Mikor majd nem kér e nép, tolvajok! Ti mindent elvettetek, de egyet nem, Ember lelke ami az övé, az egyetlen! De ez pont elég, zsarnokok és végetek, Ébredezik a magyar, nincs reményetek. Mert lassan helyére kerül az íre a pont! Nem lesz menekvésetek, jó lesz, mond? Vissza követelve országunkat, jogainkat, Rendbe tesszük majd, a maradt sorainkat. Benneteket pedig kiűzni ebből a világból, Megbánva azt is, hogy kibújtál anyádból! Nincs már esély, az ördögnek adtad lelked, Már hiába mind

A halál árnyékában 10. Befejező rész Előzmény : - Isten meddig éljek a halál árnyékában ??? - fohászkodott Krisztin… - Akkor nem tudott végezni velem, most sem fog mert megfogom védeni magamat !!!- hangosan gondolkodott a lány... - Holnap elmondom Roger-nek amit tudok róla. De reggel szólok Kreppnek hogy hívja ide be a kórházba. Remélem minél hamarabb elkapják ezt a mocskot és többé nem kell rettegni tőle … Szegény Gina is mit szenvedhetett … és már már elsírta magát .. de eszébe jutott babát vár és most erősnek kell lennie. A tét a saját és a gyermeke élete. Folytatás: Krisztin reggel mikor felébredt, felhívta Rogert és mondta Neki hogy szeretne vele beszélni négyszemközt. Megállapodtak hogy 10 óra felé be megy Roger hozzá . A reggeli vizitkor még Krepp is meglátogatta. - Jó reggelt Krisztin. Hogy érzi magát ? - kérdezte Krepp. - Jól köszönöm szépen , sokkal jobban. Szóltam Roger őrmesternek hogy beszélni s

Csalfa, balga meg naiv emberek, Ma divatja múlt, luxus érzelmek. Kinek nem inge, az ne vegye fel, Pedig lehet élni igaz érzelemmel. Hazugságba szőtt élet s kapcsolat, Nem csak vírusra hord maszkokat! Emberek élnek egyedül magányban, Mert az ember nem igazi a világban. Mennyivel könnyebb lehet az életünk, Ha egymással kézen fogva lépkedünk. De az ember magába fordultan éldegél, Mi lenne ha egyszer őszintén szeretnél? Hát az, hogy sebezhetőbbé válhatsz igaz, És ha csalódsz nem lesz, nem jön vigasz! De ember, igen a kockázatot vállalni kell, Boldogságért küzdeni kell, nem ott hever. Hamis illúziók, csupán álmokat hajszolva, Mikor csalódik, már csak sebeit nyaldossa! Lépj tovább, indítsd újra, élet nevű gombot, Múltra pedig tehetsz, egy vége nevű pontot. Kinek nem inge ne vegye fel, mindenki más, Nem lehet egyforma senkinél a boldogulás! Mézédes szavak melyek hazugságba csapnak, Ezek az emberek igaz szeretetet sose kaptak! Nem érzik,

A fák közt sétálva, keresem utamat, Nem súgnak és nem adnak jutalmat! Van itt több út is, de merre menjek? Ki tudja hova és majd merre kellek? Óh istenem, adj helyet magad mellett! Magányomban kerülöm én az embert! Oly sokat és sokszor csalódnom kellett, Pedig az én szívem, de sokszor jelzett! Tűnődöm néha miért ilyen az ember? Kaptunk egy életet, de élni nem mer! Pedig mindenki a boldogságot keresi, Ott van néha az orra előtt, mégse leli! Száműzöttként járom fáradtan utamat, Nem érzek, csak szívemben fájdalmat! Hosszú utakon járok, bár néha egyedül, Ilyenkor lelkem nehéz, el is csendesül. Megfáradt test nem pihenhet, amíg él, Utunkat járni kell s olykor a semmiér! Keresünk valamit de nem állhatsz meg, Még ha csalódott szíved bele is remeg! De néha jön valaki, ki utadat keresztezi, Merre tartasz? Oh azt nem sok kérdezi! Így van az utunk sem lehet néha azonos, De nincs megállás haladásunk folytonos!