A halál árnyékában 5. Rész



A halál árnyékában

5. Rész


előző részből:

George oda ült a háta mögé és simogatta a vállát, hátát, próbált megnyugvást adni a lánynak. Hiszen imádta és neki Ő kellett akiért tűzbe ment volna … ezt az énjét viszont nem ismerte a lánynak . Úgy gondolta ha kicsit huncutkodik vele talán előhozza újra belőle azt akit imád.
Ahogy simogatta a lány hátát, hihetetlen lassan elindult a lefelé a keze és becsúsztatta alul a pólója alá majd végig simított a hasán és egyenesen a melléig merészkedett. Majd érezte a lány kissé kapkodva veszi a levegőt….

A folytatás...

Ekkor megsimogatta a mellét és ráhajolt a lányra, majd a pólóján keresztül gyengéden ráharapott a meredező mellbimbójára. A lány felnyögött és felé fordult. Félig nyílt ajka hívogatóan csalta magához George ajkát. A srác lehajolt lassan a lány testére és érezte a forróságát ezért rácsókolt Krisztin ajkára. De George felakart ülni nem akarta kihasználni a lány gyengeségét… akkor a lány átölelte a nyakát és vissza húzta magára majd megcsókolta szenvedélyesen!
- Akarod Kedves? - kérdezte kissé zihálva George…
- Akarom ! - pihegte Krisztin. Erre George lassan lehúzta a lány pólóját és a melltartóján keresztül ízlelgette a melleit. Majd levette a melltartót a lányról és hasát csókolgatva kigombolta a nadrágját aztán rácsókolt a bugyiján keresztül a puncijára. A lány teljesen megfeszülve nyomta magát a férfi szájához, mire Ő lehúzta a lány nadrágját a bugyijával együtt, majd ő is levette a ruháit és befészkelte magát a lány remegő combjai közé. A nyelvével minden porcikáját felizzította a lánynak. Mikor érezte hogy a lány teljesen nedves a kéjtől, George feltérdelt majd felhúzta az ölébe és nagyon lassan, óvatosan mozogva hatolt bele a lányba. Krisztin halk sikollyal szabadult meg a szüzességétől, de folytatásra vágyott! Szenvedélyesen átölelve George-t teljesen magába fogadva őt … aki lassú mozdulatokkal kezdett el mozogni a lány alatt. Krisztin érezte ahogy mozognak egyre mélyebben érzi magában a férfit és szinte elalél a kéjtől amit a férfi nyújt neki. Valamikor hajnalban fulladtak ki és egymás karjaiban aludtak el.

Közben Billy mikor lelépett a ligetből a tett színhelyéről , arra gondolt mégis csak egy lakásban kéne meghúznia magát. Viszont vissza nem mehetett Krisztin lakásukhoz közeli lakásba mert azzal lebukna! Sokat járt az agya és arra jutott hogy pénz kell neki! Még soha nem rabolt csak gyilkolt , így most pedig meg kell tennie ha nem szeretné hogy elkapják, aztán valahol a közelben ahol Krisztinék mozognak vesz ki egy lakást pár hétre. Mivel tudta hogy az idősebbeket kell figyelnie , hisz azok akik spórolósak, ott van pénz. Ezért irányt váltott és vissza ment a külvárosba, majd lassan sétálgatott lehajtott fejjel és nézegetett körbe-körbe a családi házaknál. Gondolkodott a betörésen, de abban nincs nagy gyakorlata, de el sem veti az ötletet hiszen meglátja mi alakul ki ez éjszaka , mert neki sürgősen pénzre volt szüksége! Nem volt buta és nagyszerű helyzet felismerő képessége volt ennek az ördögi énjének, ami teljesen hatalmába kerítette már. Ahogy lassan sétálgatott az utcákon egy sarkon, hirtelen kiabálásra lett figyelmes és ajtó csapódásra! Billy megállt egy sötét helyen úgy hogy rálásson a házra és megfeszülten figyelte mi fog történni. Egy házaspár kiabált egymással és a nő veszekedett a férjével hogy megint elviszi a család elöl a pénzt, mert be kell mennie a városba kártyázni! A haverok többet érnek Neki mint a saját családja, akkor takarodjon is a házból de vissza se menjen többet soha! A férje kiabálta vissza neki hogy ezt még megbánja, hogy így beszélt vele! Ezzel kilépett a kapun és becsapta elég hangosan maga után…. csak úgy puffant, majdnem leesett a vaskapu. Az asszony meg bezárta mikor kilépett a férje és vissza ment a házba! Na ennél sem kellett több Billynek már a férfi nyomában is volt! Már csak a hely és az alkalom hiányzott hogy leterítse a férfit! Nagyon óvatosan minél közelebb került hozzá, és csak ment a férfi rendületlenül Billy előtt, nem nézett se jobbra se balra, még most is nagyon ingerült lehetett. Ami kapóra is jött Billynek. Volt egy iskola épület ahogy jött a gyilkos férfi és emlékezett rá a következő utcánál lesz, ott van egy beugró ahol a valami vezetékek is vannak, annyira nem figyelte meg ...mert nem tartotta fontosnak. De kicsit megszaporázva lépkedett a férj után hogy ott beérhesse , mert ha oda behúzza nem látják meg az utcáról sem. Még pár perc és eléri a férj azt a kis beugrót, Billy még jobban belehúzott a lépteibe. De maradt hangtalan, vigyázva arra hogy pont akkor érjen a férfi mögé amikor eléri azt a helyet. Ahogy mentek egyszer csak megállt a férj, majd hátra fordult mintha megérzett volna valamit. Billynek épp sikerült egy árnyékos helyen a kerítéshez lapulnia ,így nem láthatta meg a férfi. Aztán lassan elindult újra és Billy óvatosságból a kerítés szélén gyorsította be a lépteit hisz mindjárt oda érnek a beugráshoz, közben már fel is húzta a kesztyűjét is. A gyilkos hátulról támadott az ismerős cipőfűzővel! Jól meghúzta ne kapjon levegőt a férfi , aki még védekezni sem tudott. A gyilkos megtekerte hátulról a cipőfűzőt majd egyik kezével fogta jó erősen, a másikban már előhúzta a kését és hátulról belevágta úgy, hogy pont a szívében állt meg a kés. A férj abban a pillanatban holtan csuklott össze egy hang nélkül. Billy behúzta a kerítés beugrásába jobban, hogy csak nappal vehessék észre. Gyorsan megtapogatta a kabátját és megtalálta nála a pénztárcáját is! Kiszedte belőle a nem kevés pénzt és átkutatta a farzsebét is a férjnek ott talált egy borítékot hát abban is volt egy csomó pénz. Örült Billy nagyon... aztán gyorsan zsebre rakott mindent és a személyes papírjait is magához vette, hogy majd valahol megszabadul tőle, minél lassabban fedjék fel a kilétét az ürgének! Aztán Billy elindult a King Ston-i metróra hogy a hirdetéseket az oszlopokon végig böngéssze , ott sokat látott míg Krisztin-t lesni szokta. Ilyenkor már nem jár senki a metró vonalán hiszen hajnali kettő múlt csak! Van ideje bőven szedni egy pár hirdetést. Mikor leért Billy a metróhoz látta ott fekszik a padon egy idősebb férfi, gondolta talán hajléktalan. Így nem sok jelentőséget tulajdonított neki és pár papírt leszedve az oszlopról elindult a metró lejárathoz és bement az alagútba hogy ott aludjon egy keveset.

Joan Krepp Főorvost hívatták a hangosbemondón a boncterembe. Így felkapta a védőruháját és szaladott a lift felé, majd lement az alagsorban található boncterembe. Ott már várták, Roger Vomen Őrmester vezetésével ott volt 3 tisztiorvos és a boncmester. Mikor leért Krepp kezet fogtak és bemutatkoztak egymásnak, majd Roger odaszólt a boncmesternek hogy húzza ki a halott lányt a hűtőből. Majd körbe állták és a boncmester elmondta mit talált a lánynak a halálának a körülményeivel kapcsolatban.
-Tehát uraim! - kezdte és oda fordult a halott lány felé, és szét húzva csipesszel a felmetszett bordán a bőrt. A mellkasból a tüdőlebenyt emelte ki az orvos… mutatva hogy milyen károsodást okozott a fulladás a lebenyen.
- A lányt vízben fojtogatták! - erősítette meg ezzel a gyilkossági kísérlet alapos gyanúját.
- Ezért volt a tüdeje tele vízzel a lánynak, így a halálának oka a tüdőtágulása miatt is bekövetkezett volna, mert olyan mértékben károsodtak a szövetek… hogy az egyszer csak szét robbant volna.
- Szóval azt mondod hogy valaki bele akarta fojtani a pl fürdőkádba! - kérdezte Krepp a boncmestert.
- Ohh hát igen! És most itt vannak az akták arról a napról ! Nézzétek! - mondta Roger és előhúzta a kabátja alól az aktát.
- Egy apartman béli dolgozó azt nyilatkozta hogy volt egy férfi a lánynál, és közvetlen amikor kigyulladt a főépület, ugye minden ajtónál bekopogtak hogy hagyják el addig az épületet amíg a tűzoltók el nem oltják a tüzet mert nem tudni még hogy terjed addig amíg el nem oltják. - magyarázta a könnyebb érthetőség miatt Roger.
- Mikor az a dolgozó bekiabált Ginának akkor egy férfi kiabált ki hogy alszik de felébreszti. Ezért a dolgozó ment a többi bérlőnek szólni… - folytatta Roger majd kis szünetet tartva így folytatta…
- Ez a dolgozó egy idő után amiért nem látta a lányt kimenni az ajtón , így oda ment a lakáshoz és bezörgött , majd eszébe jutott hisz aznap is éjszakás volt a lány és szín tisztán emlékezett rá a férfi hogy egyedül ment haza reggel Gina és nem látta vele egy férfi is ment volna be oda valamikor is.
Aztán mikor rájött hogy a két lányt a rendőrség kísérte az apartmanba... akkor kezdett el aggódni és így betörte az ajtót és a lángoló szobából épp kitudta hozni Ginát, mert a szobában az ajtó háta mögött feküdt eszméletlenül a lány. Mikor kiértek a gáz abban a pillanatban robbant is, épp megmenekültek a robbanástól. Nos erre megtaláltuk a választ is! Tehát emberölés vádjával ismeretlen tettes ellen kell feljelentést tennie hivatalból a kórháznak! - fejezte be Roger és ránézett Kreppre .
- Rendben Roger ,megtesszük a szükséges lépéseket és a hivatalos boncolási jegyzőkönyvet is csatoljuk a feljelentés mellé. - válaszolta Krepp Roger-nek. Majd megegyeztek ha valami fejlemény lesz szólnak , és Krisztin-t is fel kell keresniük most már ...minél hamarabb tegyen tanúvallomást és elemezzék annak a támadónak a kilétét is aki miatt el kellett költözniük ebbe az apartmanba.
Csak így tudnak előrébb lépni mert így csak topogni tudnak mert nincs vádlott… csak ismeretlen tettes. Gyorsan elköszöntek és mindenki ment a saját dolgára.

Krisztin kinyitotta a szemét, és gyorsan benézett a takarója alá. Nagyon megijedt, mert meztelen volt.
- Szóval akkor megtörtént, mégsem álmodtam!- morgott magában. Ettől a pillanattól a régi Krisztin volt...A szobában le volt félig húzva a redőny de látszott már nem reggel van. Gyorsan felkelt és felöltözött és lement a konyhába. A konyhában sem volt George… benézett a fürdőben ott sem találta, így nyugtázta hogy egyedül van a lakásban.
- Biztos bement a céghez. - dünnyögte magában. Aztán eszébe jutott Gina és leroskadt a székre. Mit mondhatnak Gina szülei hogy ha közlik velük a lányuk halott. Már előre felidegesítette a tudat is hogy egyedül maradt és Gina többé nincs. Pedig olyanok voltak mint a testvérek lettek volna! Krisztin sírva fakadt.
- Édes istenem ! Miért teszed ezt velem ? Miért ? - zokogott fel hangosan. Szinte hisztérikus rohamot kapva ezzel hogy felidegesítette magát. Közben élesen megszólalt a telefonja Krisztin-nek.
De nem George volt az, hanem egy ismeretlen férfi hang.
- Krisztin Krisztin Krisztin – mondta a hang hátborzongatóan…. amitől majdnem elájult a lány!
- Hiába bujkálsz és menekülsz előlem, úgy is az enyém leszel! - suttogta a férfihang.
- Fuss, menj úgy sem menekülsz előlem ! Megtalállak! - suttogta a gyilkos és hatalmas vérfagyasztó kacagással szét kapcsolt a telefon. Krisztin kezéből leesett a készülék egy hisztérikus remegés és sírás kapta el … teljesen sokkot kapott a lány.
Ekkor belépett George a konyhába, és hozzá ugrott mert majd nem elájult a lány. George meg nem tudta elképzelni sem mi hozta megint ebbe az állapotba a lányt. Aztán észre vette a telefont a földön, és már kb sejtése volt hogy a lánynak volt egy nem jó hívása aminek nem örült , de ki kell szednie belőle mi volt az . A férfi tudni akarta. Felsegítette a szobába és adott Krisztin-nek nyugtatót majd lefektette de a lány elfordult háttal a férfinek, már csak szipogott és néha rázkódott a válla meg ha hangosan felzokogott. George mégis mellé feküdt majd átölelte és simogatta nyugtatólag, a lány nem ellenkezett de nem is viszonozta.
Krisztin-nek jól esett hogy a férfi nem hagyja magára, de többé nem akar lefeküdni vele, ő Roby-t szereti, azt a fiút a metróból. Aztán már egészen lenyugodott és eltökélte hogy másnap felhívja és elmond neki mindent mi történt Ginával és hogy most mibe van..., de azt nem, hogy a főnökével lefeküdt… El kellene mennie Roby-hoz , ott biztonságban lesz! A fiú sokkal erősebb és megtudná védeni Őt… Majd holnap beszél George- val. Aztán elaludt Krisztin.

Roger idegesen dobolt az ujjaival az íróasztalon, mikor bevitték az újabb jelentést egy kettős gyilkosságról. A ligetben találták meg a fiatal párt. Mindketten fojtogatás nyomaival és a lánynak a torkát elvágták és a felismerhetetlenségig össze volt vagdosva az arca … ráadásul meg is erőszakolta a gyilkos. Egyszerűen felfoghatatlan hogy tudott kettőjükkel végezni a gyilkos egy olyan helyen ahol mindig mászkálnak… Pedig biztos van rá magyarázat...Később a nap folyamán kaptak még egy bejelentést egy férfi áldozatról is. Ahova nem sokára indulnak ki helyszínelni.
Roger úgy érezte ennek a sorozat gyilkosságoknak van egy sajátos történése. A fojtogatás ! Ha vissza jönnek majd a srácoknak kiadja nézzenek utána mikor volt ez a sok fojtogatásos gyilkosság a múltban. Mert volt egy rossz sejtése … De egyenlőre nem mondja senkinek , amíg be nem bizonyosodik az ami átfutott a fejében. 1 óra múlva már a gyilkosság helyszínén voltak a nyomozók és a helyszínelők Roger vezetésével. Megállapították a halott férfit hátulról kapta el a gyilkos és a fojtogatás nyomai szintén látható volt, de a halál a késszúráskor állt be amit szintén hátulról kapott.
A halottnál sem voltak papírok, viszont egy bérlap lapult a hátsó farzsebében amit a gyilkos nem fedezett fel. Rajta volt a név és a munkahely neve és címe. Nem sokáig tartott a címet megtudniuk , így eljutottak a feleséghez. A feleség szinte őrjöngött a dühtől amikor megtudta mi történt a férjével! Elmondása szerint a családját szinte kifosztotta, mert a kártyázás volt a szenvedélye a férjnek, ebből kifolyólag még össze is vesztek és eltávozott otthonról a rengeteg pénzzel a családfő. Azóta nem tudta hova ment a férj, csak sejtette hogy a haverokhoz kártyázni valami lebujba. 3 árván maradt gyermek, pénz nélkül maradt otthon az anyjukkal… az asszony persze kiborult nagyon. A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet és meghagyták neki hogy a héten valamikor menjen be a rendőrségre aláírni a papírokat és a férjét is azonosítania kell még. Ezzel elköszöntek.
Roger hívta már útközben Krepp-et és elmondta neki hogy újabb halottat találtak akit boncolni kell.
A tettes ismeretlen, senki nem látott, nem hallott semmit, pedig a környék lakóit is kikérdezték.

Mikor látta George hogy a lány elaludt, kivitte magával Krisztin telefonját és lement a konyhába vele. Majd megnézte , de látta hogy a szám ismeretlen volt. Így feltételezte a férfi hogy nem ismerős hívta fel a lányt. De holnap kiszedi majd belőle mitől kapott ekkora sokkot a lány. Aztán halkan vissza vitte a szobába a telefont és elment a másik szobába aludni.
Reggel korán felébredt, és úgy gondolta hogy bemegy ma is a céghez, de előbb benézett Krisztin-hez aki még mélyen aludt a nyugtató és az altató keverékétől, amit tegnap George beadott neki.
Így letusolt nyugodtan majd felöltözött és elment a Favoritba a cégéhez. A két lány helyére tett más két kutatót akik a terméket már analizálták és készültek a sorozatgyártásra … az élet nem állhat meg a két kiváló kutató hiányából eredően sem. Ezt tudta George is!
Közben reggel Krisztin is felijedt, és fogta a telefonját majd lebotorkált a konyhába. Látta George lefőzte neki a kávét és a teát is és elkészítette az asztalra a reggelit is, de Krisztin-nek nem volt étvágya enni sem. Babrálta a telefonját és nézte a híváslistáját. Akkor fedezte fel hogy Roby kereste többször is! Sorba megnézte volt e hangpostája, de az utolsó hívásánál, beszélgetés volt látható több mint 3 perces. Ezt nem értette hiszen Robyval Ő nem beszélt már majdnem egy hete! Mióta a tűzeset megtörtént és Gina meghalt azóta nem beszéltek. Krisztin nagy levegőt vett és fel hívta Robyt. Aki jó sokára vette fel a telefont! Majdnem kiabálva szólt bele.
- Mit akarsz tőlem még Krisztin? Nem elég neked az a ficsúr ? Hagyj békén engem! - kiabált Roby a lánnyal.
- Roby miről beszélsz Te? - kérdezte idegesen Krisztin a telefonba.
- Kerestelek nagyon sokszor, majd a pasid vette fel hogy hagyjalak békén mert az ő szeretője vagy!- mondta gúnyosan Roby.
- Azt is mondta ne keresselek többet, mert nem akarsz beszélni velem! - tette hozzá dühösen a fiú.
- De Roby ez nem igaz nem vagyok George szeretője, én téged szeretlek!! Itt teljesen másról van szó hallgass meg kérlek! - könyörgött a lány most már sírva…
- Mit tudnál még mondani ezek után? - kérdezte a haragosan fiú.
- Ha nem vagy annak a pasinak a szeretője, akkor miért nem vetted fel a telefont vagy miért nem hívtál eddig? És miért a pasid vette fel, ha te azt mondod annyira szeretsz! - hajtogatta a magáét a fiú.
- Kérlek Roby! Hallgass meg engem is! Meghalt Gina… - fakadt sírva a lány a telefonba.
Hosszú csend lett a vonal túlsó felén.
- Mi történt Krisztin? - törte meg a csendet Roby.
A lány elmondta mégis hogy mi történt és hogy miért van ott a főnökével. De szeretne elmenni tőle Robyhoz, mert ott biztonságban érezné magát a fiúval. George csak zaklatja, mert megakarja szerezni magának. Ki akarja őt teljesen sajátítani és menekülne csak onnan. Azt is elmondta hogy fenyegető telefont kapott tegnap amiben az illető megfenyegette halálosan és az illető Gina gyilkosa volt az biztos!
- Sajnálom Krisztin erről nem tudtam… - felelte szomorúan a fiú.
- Akkor eljönnél hozzám ? Mikor ? Elmenjek érted ? - kérdezte Roby zaklatottan a lányt.
- Igen elmegyek, most nincs itt... bement gondolom a céghez, így összekapom magam és indulok hozzád! Csak a metróig gyere le és várj meg ott!- aztán elköszöntek egymástól és Krisztin felment felöltözni hogy otthagyja George-t. Arra nem számított hogy a férfi korábban haza ér és rajta kapja amint elakarja hagynia házat Krisztin.
Krisztin lement vissza felöltözve a konyhába, felvette a kabátját és kinyitotta az ajtót… szembe találta magát George- al aki épp akart bemenni a házba, így a lány lebukott.
- Hova akartál menni Krisztin? - kérdezte George.
- El ! El innen te mocsok! Egy aljas hazug disznó vagy ! -kiabált Krisztin.
- Mi a baj kicsim? - kérdezte George és megakarta fogni a lány karját hogy vissza kíséri a házba. De Krisztin elrántotta a kezét és mellbe lökte a férfit úgy hogy nem számított rá és majdnem hanyatt esett a férfi.
- Gyűlöllek Te mocskos gazember! - kiáltotta Krisztin a férfinek.
- Hazudtál Robynak ! De soha nem kapsz meg többé! Érted ? Soha! Én Roby-t szeretem ! Kihasználtál csak te rohadék! - üvöltötte Krisztin miközben George előtt hátrált a konyhába mert annyira szorította a kezét már fájt neki.
- Engedj el te mocsok, ne szorongassál! Elakarok menni innen! Engedj el ez fáj! Azt hiszed ha van pénzed mindent megkapsz? A gyilkosnál se vagy különb … - üvöltött még jobban Krisztin George-ra. Ekkor George adott neki egy pofont hogy lenyugtassa a lányt! Ami kicsit nagynak sikeredett, mert Krisztin elesett és pont az asztal sarkának esett neki! Ahogy földre zuhant úgy is maradt ott… és nem mozdult…

Folyt. Köv. a 6 Részben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon miért ?

Élet? Éled?

Mint homokszemek...