A hópehely
A hópehely
Szürke felhők
közül leszállnak,
Talpad alatt néha
csikordulnak,
Fagyos téli napokon
csillognak,
Hűsen, hófehéren
beragyognak.
Előre nyújtom
kesztyűs kezem,
Várom hópehellyel
tele legyen,
A hófehér
testeddel érintkezzen,
Nézem a hópelyheket
a hidegben.
Egy isteni csoda a
vakító fehérség,
Könnyű és
titokzatos, hűs szépség.
Mámorító és
gyönyörű a határban,
Ahogy hófehéren
beborítja lágyan.
Ahogy hull a hó a
pillámra ráesik,
Elolvad és víz
formájában távozik.
Természet csodája,
a kis hópelyhek,
Tudom nem csak én
látom szépnek!
Lassan belepi a
tájat mindent beborít,
Átható csodás
fehérségben pompázik,
Elfedve minden
apróbb száraz faágat,
Betakar minden
erdőt, mezőt és házat.
Hópelyhek védenek
a fagyos széltől,
Védik az erdőt,
fák gyökereit a jégtől,
Meleg palástjukkal
hópelyhek fednek,
Természetnek hűen
megkegyelmeznek.
Szeretem ha hull a
hó, száll a hópehely,
Szívesen haza
vinném, de van tűzhely,
Elolvadna szentem,
elpusztulna mind,
Természetben élhet
ez a csodás kincs!
Lassan elbúcsúzom
vár a meleg otthon,
Holnap is eljövök
és szeretetem ontom,
Várj meg kicsi
pehely el ne olvadj még,
Élet kezdete s vége
te vagy a reménység.
Lassan indulok haza
felé, már sötétedik,
Hold és a csillogó
fehér hópehely világít.
Utat mutatva merre
menjek ők haza kísérnek,
Nyitom az ajtót és
búcsút intek a hópehelynek.
Budapest. 2019.
szeptember. 18.
Saját szerzemény,
szerzői jogok fenntartva !
Köszönöm az
idődet ha olvastad a versem !
Megjegyzések
Megjegyzés küldése