Nyisd meg a videót a zenei  élmény eléréséhez!

Magányomban

Egyedül alszom el és ébredem,

Élek mindig a mának védtelen,

Néha könny csordul arcomon,

Életem előre mégse láthatom.

Végtelennek tűnő nap és az éj,

Keresem a holnapom de miért?

Ha nincs mellettem az a valaki,

Akit tiszta szívből kell szeretni!

Mélyről fakadnak a fájó sóhajok,

Ébredéskor se tudom hol vagyok!

Éjjelente álmodom és összekuszál,

A hajnali ködben lelkem hazatalál!

Elgyötörnek a gondolatok ami fáj,

Nincs megállás, idő halad muszáj!

Csak kedves mosoly hiányzik már,

Míg élek remélek valaki talán vár!

Ha felhők közül mikor kibújik a nap,

Megfognám ha tudnám, szép pillanat!

Beragyogja fakó arcom, megsimogat,

Lágyan átkarol, belém hatol s hívogat!

Áttetsző felhő párnákra hajtani fejemet,

Elfeledni minden előjött fájó perceket!

Élet taposó malmát feladni lehet vétek,

Már régen a földön nem boldogan élek!

Hol van az a múlt aminek öröm volt élni,

Gyermetegen örültünk s nem kellett félni!

Mosoly volt az élet s csupa boldog öröm,

Évek teltek el hamar, de ez is az én köröm!

Lassan a nap eltűnik a láthatáron sötétedik,

Este van, feljön a hold és minden kezdődik!

Ágyamban csak forgolódok az álom elkerül,

Fáj a múlt, a jelen és az eljövendő veszettül!

Néha elalszom álmodom csak ő ért engemet,

Elhagyatott vérző szívem és bűnös lelkemet.

Néha úgy érzem sikoltanék én, de nem lehet,

Ma már úgy se éreznek a földön az emberek!

Budapest. 2020. 03. 22.

Saját szerzemény , szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az idődet ha olvastad a versemet!